Emlékfoszlány, amelyben megjelenik az okos kombájn és a régen alkalmazott, kaszálástól cséplésig tartó folyamat.
A sajtó az elmúlt héten – nyilván az agrártárca jelentése alapján – tette közhírré, hogy az idén szokatlanul korán fejeződött be az aratás. Ez a munkafolyamat manapság abból áll, hogy a nagy teljesítményre képes kombájn beáll a tábla szélére és elkezdi az aratást: levágja a búzaszálakat, elcsépeli a kalászokat, kiüríti a töreket és a szalmát, a búzaszemeket megrostálja és a mellette haladó teherautó platójába juttatja.
Nekem erről az jutott eszembe, hogy miként zajlott le mindez gyerekkoromban. Az aratók kézi kaszával levágták a búzát, asszonyok és leányok markot szedtek, amiből a férfiak – pihenés gyanánt – kévéket kötöttek, amihez a kötelet a nők készítették. Két-három óránkint a férfiak a kévéket keresztekbe rakták. Ennek is szigorú rendje volt: a legfelső kéve a papot illette.
Néhány nap múltán megkezdődött a behordás lovas szekerekkel, majd augusztusban a cséplés, amely a szokások szerint - Szent István napján (augusztus 20.) ért véget.
Ezért talán joggal gondolom azt, hogy csak az idősebb Olvasóim ismerik a következő, aratáskor használt eszközöket: kaszakő, kaszakalapács, tokmány, arató pálinka, szérű, asztag, etető, pelyvás stb.
Ha engem valaki felhív telefonon és kérdezi a címemet, akkor mondom: Budapest, Szérű utca. Ha megérti, akkor tudom, hogy 40 évesnél idősebb, ha nem érti, akkor tudom, hogy az illető 20 év körüli és betűzöm: Sándor, Zoltán, Éva, Róbert, Űrhajó.
---
ps: Szérű: A cséplés és a nyomtatás helyéül szolgáló kerekded térség, ahová a gabonát összehordták és ahol a homokos talajt keményre döngölték és szükség esetén agyaggal feltöltötték.
