Emlékfoszlány, amelyben egy olaszországi autólopás érdekes felfedezéshez és talán a zöldség hazai elterjedéséhez vezetett.
Az emberiség kultúrtörténetében számos legenda kering arról, hogy a jelentős tudományos felfedezéseket egyidejűleg két, vagy több kutató tette közzé és ezért az utókor nem igen képes eldönteni, hogy az eredmény kinek a nevéhez köthető. A nem euklideszi geometria rejtélyeit például Carl Friedrich Gauss (1777-1865) német matematikus tette közzé, de ugyanebben az időben a magyar Bolyai János (1802-1860) is nyomtatásban megjelentette, csak az előbbinek sokkal jobbak voltak a publikációs lehetőségei. Az is kétséges, hogy vajon a dinamó felfedezése, illetve az öngerjesztés elvének a felismerése a magyar Jedlik Ányos, bencés szerzetes, avagy a német Edward Siemens és Charles Wheatstone hírnevét öregbíti.
Összehasonlíthatatlanul jelentéktelen, de mégis némiképp hasonló ügyben nekem is jutott valami szerep.
A múlt század 80-as éveiben történt, hogy egy háromtagú delegációban engem is kiküldtek Olaszországba azzal a céllal, hogy Nápoly környéki városokban adjunk tájékoztatást a gazdáknak a magyar termelőszövetkezetek eredményeiről. Rómában, már a repülőtéren várt minket egy személyautó, amely egy héten át szállított bennünket az előadások színhelyére. Az egyik este a Nocera Inferiore nevű városkában volt fellépésünk, de mihelyt a szokásos formaságok után megkezdődött a termelőszövetkezetek alakulásáról szóló előadás, érkezett egy hírnök és ijedten közölte a polgármesterrel, hogy a városháza előtt parkoló gépkocsinkat minden holminkkal együtt ellopták. A rendőrség már intézkedett, de az autó megtaláláshoz kevés reményt fűztek, egy másik pedig csak másnap délután érkezhetett meg a római nagykövetségünkről.
Házigazdáink nagyon sajnálkoztak, szállodaszobát rendeltek és azt javasolták, hogy másnap ismerkedjünk meg a városuk nevezetességeivel.
Én úgy gondoltam, hogy sétálok a város külterületein és megpróbálok némi tájékozódást szerezni az itteni gazdálkodásról. Rövidesen elmentem egy nagyobb kertészet mellett, ahol valami, uborkához hasonló terményt szedtek és raktak rekeszekbe. Odamentem hozzájuk és kézzel-lábbal megkíséreltem megtudni, hogy mi is ez az általam nem ismert termény, amelyről megtudtam, hogy a cukkini névre hallgat, egyszerű a termelése és sokféle ételt lehet belőle készíteni.
Rögtön arra gondoltam, hogy ezt a zöldségfélét nálunk is meg lehetne honosítani! Bementem a legközelebb talált gazdaboltba és vettem egy fél kiló cukkini vetőmagot, azt hazahoztam és a következő tavasszal magam is vetettem belőle, a többit pedig elosztogattam a kollégáim, ismerőseim, kertbarátaim között, kérve őket arra, hogy tájékoztassanak a tapasztalataikról. Talán így lett a cukkini nálunk is egyike a legnépszerűbb, sokhasznú, otthon is megtermelhető zöldségféléknek.
Több mint valószínű, hogy az én akciómmal egy időben már több kutatóállomáson próbálkoztak a cukkini meghonosításával, termelésével, értékesítésével és így a migráns növény feltűnően rövid néhány év alatt gyökereket eresztett a hazai anyaföldbe. De Nocera Inferiore nevét egy életre megjegyeztem magamnak!
