Emlékfoszlány, amelyben Ribári Ottó barátom mogorván kertészkedni kezd, majd az eredményt látva megenyhül.
Alig néhány nappal ezelőtt jutott el hozzám a gyászhír: 82 éves korában, hosszú betegség után elhunyt rotarista barátom, Dr. Ribári Ottó, a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika emeritus professzora, tudományának egyik országos hírű, úttörő alakja.
Az elhunytat mintegy tíz évvel ezelőtt súlyos agyvérzés érte, magatehetetlenné tette. Helyzete akkor vált tragikussá, amikor felesége meghalt. A budai hegyvidék egyik szép villájában lakott és nem voltak ugyan anyagi gondjai, de folyamatos felügyelet mellett élt; beszélni tudott, de kerekes tolószékben töltötte a napjait, egyre kevésbé érdeklődve a szakmája és a környezete iránt.
Egy baráti társaságban két évvel ezelőtt arról tanakodtunk, hogy miképpen lehetne Ottót ebből az apatikus hangulatából kimozdítani. Ekkor én tettem azt a javaslatot, hogy állítsunk fel Ottó tágas erkélyén egy magaságyat, amelyben a beteg ember is képes zöldségféléket, fűszernövényeket, virágokat nevelni, ápolni.
Javaslatomat némi kétkedés és vita után társaim elfogadták és a tél végén közös munkával elkészült a magaságy, amelybe kora tavasz lévén fejessaláta palántákat ültettünk és egyegy sor sárgarépát, hónapos retket, zöldborsót és spenótot vetettünk, a sorokba néhány dughagymát és fokhagyma gerezdet is dugva.
Ottó a tevékenységünket közönyös beletörődéssel fogadta és nem sokat kérdezősködött a további tennivalók felől. Ápolónői azonban elmondták, hogy néhány nap multán olykor odagurult a tolószékével az üvegajtóhoz, majd később, amikor a növények elkezdtek kikelni ki is merészkedett az erkélyre. Néhány nap múlva pedig azt kérte, hogy vegyenek neki egy rövidnyelű kiskapát, hogy meg tudja lazítani az öntözés következtében megkeményedett talajt.
Lassacskán megszokta, hogy ő ennek a magaságynak a gondozója és élvezettel fogyasztotta el az első hónapos retkeket.
Amikor néhány hét múlva meglátogattam, akkor örvendezve fogadott és ezt mondta:
„Te, Gyurka már megettük az utolsó fej salátát, hát én még ilyen jót soha életemben nem ettem. De mikor hozol nekem paradicsom és paprikapalántákat?"
Ez a tevékenység, az önellátás felemelő tudata megszépítette életének utolsó heteit. A kiskapa is nyugalomba vonult, Ottó 2015. október 12-én örökre elhagyta ezt az árnyékvilágot.
