Szent György-nap után kalapáccsal sem lehet visszaverni a füvet – tartja a mondás, tehát nincs mese, most már mindenképpen marad a tavasz!
Így aztán hagyományosan Szent György napján (április 24-én) hajtották ki a legelőre az állatokat eleink, és szerződtették a pásztorokat, kocsisokat, cselédeket.
Az e naphoz fűződő hiedelmek közül az egyik legizgalmasabb a Szent György-napi harmatszedés: "Akinek gyenge vetése van, az Szent György napján éjfélkor menjen ki a mezőre egy lepedővel és ahol szép vetést talál, azon húzza végig maga után a lepedőt, rá a saját vetésére, hogy a harmatot rávigye, akkor szép lesz a gabonája".
A harmatot a bőséges tejhozam érdekében is gyűjtötték. Néhol vászonabroszt vagy a kötényüket húzgálták a harmatban, s ezt mondogatták: „Mind szedem...", vagy „Vaját viszem, tejét nem, vaját viszem, tejét nem". Közben egy marék füvet is szedtek, melyet aztán a tehén elé tettek. A harmatos ruhadarabot pedig a tejesfazékba facsarták ki, hogy sok vaj legyen.
Jó előjelnek tartották a termésre, ha a varjú nem látszott ki a búzából, de volt, ahol azt figyelték, dörög-e az ég, mert a Szent György-napi égzengés is bőséges termést jósolt.
Bár a harmatszedés és a varjú lesése nem biztos, hogy valóban célravezető, de azt a praktikus népi bölcsességet érdemes megfontolnunk, hogy ezen a napon kell elvetni a babot, a kukoricát és az uborkát.
Forrás: Szigethy Zsófia néprajzkutató a szentendrei Skanzenből.
