Csak azért, mert megtehetném, hogy időnként kidobjam a kenyeret, még nem teszem meg. Rosszul esne.
A kenyér és a péksütemény a viszonylag olcsó élelmiszerek közé tartozik, ezért, ha nem eléggé friss, akkor néha a szemétkosárba kerül. Ez az én szememben nagy pazarlás. Egy megbízható felmérés szerint Hamburgban annyi kenyeret dobnak ki, mint amennyi Graz lakosságának teljes kenyérfogyasztása. Az osztrák Kleingärtner (Kiskertész) című folyóiratban pedig azt olvastam, hogy Bécs lakói évente 10.000 tonna ehető élelmiszert dobnak a kukába, de ebből 6.000 tonnát gazdasági és szociális célokra használnak fel.
Ausztriában 20,000 hektár termőföldön termelnek meg annyi búzát és rozsot, amennyi veszendőbe megy és ennek a megtermelésével annyi széndioxiddal terhelik meg a környezetet, amennyit 330.000 személygépkocsi egy év alatt bocsát ki a légtérbe. Félelmetes adatok.
Falun nőttem fel és édesanyám a házi kemencében sütötte meg a család kenyerét. A kenyérsütés napja rendszeresen péntek volt és ezt a burgonyás kenyeret fogyasztottuk egész héten, jó étvággyal. Maradék nélkül.
Azt gondolom, hogy jó érzés takarékoskodni minden értékes élelmiszerrel és ennek egyik, nem is jelentéktelen módja a kiskerti gyümölcs- és zöldségtermelés.
