A termelés sikerélménye

A termelés sikerélménye

A tavaszra várás hónapjaiban bárhol találok egy embercsoportot, akik a gazdasági válságból való kilábalás lehetőségeiről vitatkoznak, mindenütt azt hallom, hogy: termelni, termelni és harmadszor is termelni!


És amikor nekem is meg kell fogalmaznom a magam véleményét, akkor kénytelen vagyok azt mondani, hogy bizony az én munkaterületemen, az agrárgazdaságban se használjuk ki azokat az lehetőségeket, amelyekkel a természet megajándékozott bennünket: a rendszerváltás óta eltelt húsz évben nem előre, hanem hátrafelé haladtunk sok területen.

Piacon

Az ország számos településén szakmai előadásokon, falunapokon beszélgetve a résztvevőkkel korábban azt kérdeztem, hogy: hány tehén van még a faluban? A válaszadó rendszerint a két kezén meg tudta számolni, hogy melyik gazda tart még tehenet. Később – bátortalanul – már azt kérdeztem, hogy: hány portán tartanak anyakocát és hány háznál vágnak hízót? Manapság már csak azt kérdezem, hogy kinek mennyi tojótyúkja, esetleg libája, kacsája, házi nyúlja, méhcsaládja van? És kevesen emelik fel a kezüket!

Egy évvel ezelőtt megfordultam egy dunántúli faluban, amely nem is olyan régen a jó borairól volt ismert. Azóta a szőlőket kivágták, mert kárpótlást kaptak érte. A község munkaképes lakosságának zöme a környező városokban és ipartelepeken keresi meg a kenyérre valót és az ottani szupermarketekben vásárolja meg az élelmét, a ruházatát, a takarító és tisztálkodó eszközöket és minden, egyéb szükségletét.

A kertjeinket nézve (nem szívesen, de) azt kellett megállapítanom, hogy kevés van közülük szakszerűen megművelve, a többségüket csak tessék-lássék módon gondozzák és nem kevés a parlagon heverő parcella sem. Egyet kell tehát érteni a miniszterelnöknek azzal a kívánságával, hogy a vidéki családok rendelkezzenek be zöldségből, burgonyából, gyümölcsből önellátásra, szerveződjék meg a felesleg helyi felvásárlása és ennek ellentételeként az „őstermelők” is járuljanak hozzá a társadalom önköltségeinek viseléséhez.

Agrárgazdaságunk egyik jellegzetes vonása, hogy a családok egyharmadának van kisebb-nagyobb, megművelhető területe, ház körüli kertje, hobbikertje, szőlős- és gyümölcsös kertje, falusi portája, tanyája; ezek termelik meg a fogyasztásra kerülő zöldség és gyümölcs egynegyedét, de szorgosabb és szakszerűbb tevékenységgel ezt nem volna nehéz jelentékenyen fokozni, ami mellesleg csökkentené a falusi munkanélküliség kínjait is. És akkor még nem említettük a kiskerti termelés egészségügyi hatásait, azt, hogy a szabad levegőn, napsütéses helyen folytatott tevékenykedés milyen kedvező hatást gyakorol a főfoglalkozásban kifejtett munkára és azt, hogy aki zöldséget és gyümölcsöt termel, az többet is fogyaszt ezekből a fontos terményekből. Nem is szólva arról a pazar sikerélményről, amelyet az első zöldhagyma, az első, ropogós fejes saláta és az első, pirosló hónapos retek jelent a termelő számára!

Ehhez persze az szükséges, hogy elfogadhatóbb áron lehessen beszerezni növényvédő szert, műtrágyát, vetőmagot, kerti eszközöket és gépeket és értékesíteni lehessen a családi fogyasztást meghaladó terménymennyiséget. És szükség volna a falugazdák okos tanácsaira, az újságok, a folyóiratok, a könyvek, a rádió és a tévé útmutatásaira, vagyis kiművelt emberfőkre, amelyek nélkül a modern társadalom nem érhet el eredményeket.

A magyar kultúra egyik kiváló egyéniségének, Nagyváthy Jánosnak (1755-1819), az egykori kiváló gazdának, tudósnak, tanárnak manapság különösen érvényes intelmét ajánlom befejezésül nagybecsű figyelmükbe: „Markolj tsak keveset, hogy azt jól megszorítsd, ne a földet, a munkát gyarapítsd!”

Most, február elején karnyújtásnyira vagyunk a tavaszi munkák megkezdésétől. Kezdődik a gyümölcsfák, a szőlőtőkék metszésének, télvégi, lemosó permetezésének, a zöldségfélék magvetésének és a virágpalánták előnevelésének az ideje, amelyekhez ezekkel a gondolatokkal kíván jó kedvet és sok sikert.

Ha tetszett a cikk, kövesd Bálint gazdát a Facebookon is!

BEZÁR