Emlékfoszlány arról, hogyan tanultam meg gyomlálni és milyen fontos eszköz volt az acatoló.
Amióta az ember a szántóföldeken és a kertekben céltudatos termelést folytat, mindig szakértelmet, gyakorlatot, szervezettséget és folyamatos munkát követelt tőle a gyomok féken tartása. Gyerekkoromban még nem ismerték a gyomirtó vegyszereket, ezért a gyomok elleni küzdelem fő eszköze a talajművelés és a gyomlálás volt. Az őszi vetésű búza, rozs és árpatáblákat május elején csatárláncba szervezett fiatalok vették birtokba, akik az acatoló nevű, szerszámmal felszerelve járták végig a földeket és kiszúrták a földből az akkor leggyakoribb mezei acat, a bogáncs, a csalán, a konkoly fejlődő példányait. (Az acatoló 80-120 cm hosszú bot volt, az alsó végén keskeny acélpengével, amellyel 4-5 cm mélyen el lehetett vágni a gyomnövény gyökerét.)
Apám gyakran vitt magával a határszemléire és az ő kezében is mindig acatoló volt, amivel az útjába kerülő gyomokat rendre kiszúrta és közben elmondta nekem, hogy egyetlen kifejlett gyomnövény több tízezer magot érlel, és ha azok a következő évben mind kikelnének, akkor nem kenyérnek való búza, és nem abraknak való árpa teremne a földön, hanem hasznavehetetlen növények.
Amit Jancsi megtanult, azt János is tudja – szólt a népi mondás és én is egész életemre megjegyeztem, amit apámtól hallottam, ezért ha valahol meglátogatok egy kertet, akkor nem csak annak a szépségét csodálom meg, hanem keresek (a bokrok alatt, vagy más eldugott helyen) egy jól megtermett gyomot, azt kihúzom a földből és igyekszem a komposztra vetni. És ilyenkor az a jóleső érzés tölt el, hogy ha nem is tudtam a házigazda minden, fontos problémájára biztos megoldással válaszolni, mégsem jöttem hiába!
