Kis lakásunk zöld, virágos zugai

Kis lakásunk zöld, virágos zugai

Nem luxus a virág, még annak sem, akinek apró lakása van. Szeretnék néhány ötletet adni, hol bújtathatunk meg helytakarékos módon növényeket.

Falun nőttem fel, ott éltem át életem leggondtalanabb, legvidámabb éveit. Korombeli játszótársaim egy része folytatta elődei gazdálkodását, de többen tovább tanultak, mesteremberek és értelmiségiek lettek. Néhányukkal sokáig tartottam a kapcsolatot és gyakran kerültek szóba a rózsásnak nem igen mondható lakásviszonyok. Meséltek a népi kollégiumban töltött évekről, az ágyrajárás, az albérlet, a társbérlet szörnyűségeiről és sokszor került szóba a panellakások problematikája is.

A legnehezebben feloldható dilemmának többnyire azt tartották, hogy azok, akik gyerekkorukat a falu viszonylag nagy térségeit élvezve töltötték el, bezárva érezték magukat a sokemeletes paneltömbök kisméretű szobáiban. Elmondták, hogy mennyire megváltozott nem csak az életmódjuk, de a tudatuk is azzal, hogy nem vaskályhával, vagy kemencével kellett már bajlódni, hogy nem tapasztott padlón, hanem padlószőnyegen jártak, hogy az árnyékszék nem a trágyatelep, hanem a hálószoba mellett volt.

De azt valamennyien fájlalták, hogy ahol apa és anya, valamint két, gyorsan növő gyerek mellett még egy fölöttébb hasznos nagymama is lakik az egy szoba + két félszoba méretű panelban, ott bizony kevés hely jut az élő növények, vagyis a virágok számára.

Pedig a virág nem luxus, hanem szükséglet, amely otthonná varázsolja a lakást!

Az alábbiakban felsorolok néhány lehetőséget arra, hogy hol és hogyan lehet a kis lakásban élő, zöld növényeket ügyesen elhelyezni.

Az asztalon legyen egy szép, egyszerű váza, amiben el lehet helyezni egy csokor vásárolt, vagy ajándékba kapott virágot. Ha ilyen nincs, akkor néhány fenyő, tiszafa, boróka, mahónia hajtás is vidám lehet, különösen, ha néhány bogyós ág (tűztövis, fagyal, hóbogyó stb.) is akad hozzá. Ha a vizét 2-3 naponta kicseréljük, akkor két hétig örülhetünk neki.

A padlón, egy nagyobb edényben évekig díszít a szerény, igénytelen kukoricalevél dús bokra, amelyet csak 4-5 évente kell átültetni. A gyenge fényt is elviseli, a közvetlen napsugárzást azonban nem! Kevés öntözést igényel és tőosztással könnyedén szaporítható.

Az anyósnyelv (Sansevieria) 70-80 cm magasra is felnövő levelei télen legalább 10 °C fokot és jó megvilágítást követelnek, sötétben megnyúlnak! A téli hónapokban különösen óvakodjunk a túlöntözésétől!

Az ablakládában télen is legyen növény

Erre nagyon alkalmas az árvácska, amelynek rengeteg változata került az utóbbi években forgalomba; az apró virágúak különösen sok virágot nyitnak. A téli fagyban úgy tűnik, hogy a növények elpusztulnak, de tavasszal ismét életre kelnek és addig virágoznak, amíg a muskátlikat kiültethetjük.

Virág helyett néhány örökzöld fáról-bokorról levágott ágacskát, vagy borostyán indát dugdoshatunk az ablakláda földjébe és eme látványt sikeresen gazdagíthatjuk szalmavirággal, vagy bogyós ágakkal.

Nagyon hangulatossá teszik a szobát a falra futtatott örökzöldek. Ilyenek a kúszó-futó Ficus, a Scindapsus és a Phylodendron, amelyek képesek a gyermekszoba falait titokzatos indáikkal befutni.

A lakás „világpolgár" vendége lehet egy alig néhány évvel ezelőtt nálunk is feltűnt, de gyorsan népszerűvé vált örökzöld, lomblevelű növény, a ZZ-pálma (Zamioculcas zamiifolia), amely fakírnövény, mert hűvöset és forróságot, sok és kevés fényt egyaránt elvisel, de a földlabdájának egyszeri kiszáradása viszont a halálát okozza! Még az irodában, műhelyben is megél, ahol gyakran elfelejtik megöntözni, és remélhetőleg a cigaretta csikkjét nem a földjében nyomják el.

Zamioculcas

És végül:

a háziasszony vagy házigazda állítson télre legalább 1-2 cserépbe ültetett metélő hagymát, petrezselyem gyökeret és egy tő bazsalikomot a konyhaablakba: kedves, barátságos dísz és nagyon hasznos zöld kiegészítő!

Télen így legyen a virágos lakás mindenkinek meleg, hazaváró otthona!

Ha tetszett a cikk, kövesd Bálint gazdát a Facebookon is!

BEZÁR