Hogyan kell gondozni a boroshordót?

Hogyan kell gondozni a boroshordót?

A fahordó állandó gondozást igényel. A megtöltött hordó felületét gyakran meg kell törölgetni, szükség esetén gyökérkefével megtisztítani a rá rakódó portól, penésztől és egyéb szennyeződéstől.


A dongákat célszerű évente egyszer-kétszer diópáccal bekenni. A rozsdásodó abroncsokat drótkefével tisztítsa meg és fesse be piros míniumfestékkel. Ugyanezzel csinosíthatja a dongafejeket is.

A hordót – kiürítése után – haladéktalanul ki kell mosni meleg, utána pedig hideg vízzel. A kimosott hordót a nyílásával lefelé két vízszintesen lefektetett rúdra állítjuk mindaddig, amíg kicsepeg a benne maradt mosóvíz és a külseje is megszárad. Ezután a hordót kénlap elégetésével fertőtlenítjük és visszaállítjuk a pincébe. A mellső fenéklapra krétával felírjuk a kénezés időpontját, mert ezt havonta meg kell ismételni.

boroshordo gondozasa 01

Előfordul, hogy az üres hordóban penészgombák telepednek meg. Ezt úgy észleljük, hogy a hordóban a kénlap nem ég el, elalszik, ahogy szokták mondani: a hordó a ként nem veszi be. A penészes hordót forró, vízzel többször alaposan kimossuk, rázogatjuk, majd hideg vízzel kiöblítjük mindaddig, amíg a penészszag eltűnik. Az ecetszagú hordó házilag nem gyógyítható, ezt kádár kezére kell adni, aki legyalulja a fertőzött faréteget a hordó belsejéből.

A tölgyfából készült hordók élettartama korlátozott, jó pincében is legfeljebb 12-15 év.

További olvasnivaló a borkészítésről:

Ha tetszett a cikk, kövesd Bálint gazdát a Facebookon is!

BEZÁR