Elég márciusban elkezdeni a metszést?

Elég márciusban elkezdeni a metszést?

Március a rügyfakadás hónapja, mégsem csak ilyenkor érdemes metszeni.

Amikor valaki megkérdezi tőlem, hogy mikor kell metszeni, legtöbbször kénytelen vagyok visszakérdezni, hogy milyen növényre gondol és abból mekkora területtel rendelkezik. Minden növénynek ugyanis más az igénye, ráadásul a növényeket többféle céllal (például korona alakítása, termés fokozása vagy visszafogása, fiatalítás stb.) szokták metszeni. Általánosságban elmondható, hogy egész évben metszhetünk, de az egyes növények számára, illetve a különböző feladatokhoz vannak jobb és vannak kevésbé alkalmas időpontok.

metszest eleg marciusban 04

Sokan a rügyek fakadásához igazítják a metszést. Van, aki előtte metsz, mert akkor még jobban átlátható a korona, és van, aki utána kezdi, mert akkor derül ki, hogy melyik rügy fagyott el a télen. Mindkét megközelítés logikus, azt meg kell hagyni.

A legtöbb házikertben március közepén hozzá lehet látni a metszéshez. Ezt kezdhetjük a köszmétével és a ribiszkével, amelyeknek a vesszőit megritkítjuk, az elöregedett termőágakat kivágjuk úgy, hogy a korona minden része a kilombosodás után is szellős, napos legyen. Rögtön ezután metsszük meg a nyáron virágzó díszbokrokat, de a tavasszal virágzókat még ne háborgassuk!

metszest eleg marciusban 02

A gyümölcsfák közül először a már duzzadó rügyekkel berakódott cseresznyefák és meggyfák koronáját ritkítsuk meg, a sűrűn álló, egymással párhuzamosan növő, egymást keresztező veszőket tőből metsszük ki. A meggyfák koronájában lévő, felkopaszodott "ostorokat" úgy vágjuk vissza, hogy a tövük közelében keletkezett egyéves vessző megmaradjon! Hasonlóan metsszük meg – ezt követően – az alma-, a körte-, és a szilvafákat is.

metszest eleg marciusban 03

A kajszibarack fák koronájának ritkító és alakító metszését csak akkor kezdjük meg, amikor a virágrügyek már erősen duzzadnak, közel állnak a kinyíláshoz.

Az őszibarack fák termőre metszést követelnek, mert ennek elhagyása esetén olyan sok gyümölcskezdemény lesz rajtuk, hogy azokat képtelenek kinevelni és beérlelni. A birs, a naspolya és a fügebokrokról csak az elöregedett és felkopaszodott ágakat kell tőből lemetszeni.

metszest eleg marciusban 05

Az előbbiektől merőben eltérő, egyéni ritmusa van a diófáknak. Ezeknek ilyenkor már olyan erős a gyökérnyomásuk, hogy a metszéskor keletkezett sebeken keresztül úgyszólván "elvéreznek", legalábbis ez a kertészek érzése, így ilyenkor nem célszerű metszeni őket. Különben sincs szükségük minden évben alakító vagy termőre metszésre, de ha egy nagyobb ág akadályozza a közlekedést, akkor azt augusztus közepén, szeptember elején kell lefűrészelni és a sebeket gondosan kezelni.

metszest eleg marciusban 06

A kezdő kertészek valamiféle ördöngös mesterségnek tartják a metszést, pedig nem az! Mindössze néhány fontos és logikus szabályt kell megismerni és elsajátítani, a többit meghozza a gyakorlat.

További olvasnivaló a metszésről:

***

A Hobbikert Magazin szerkesztősége a metszés tanulásához Bálint gazda videós metszés-tanfolyamát ajánlja. A 10 házikerti gyümölcsfa metszését bemutató, összesen 100 perc oktató videót tartalmazó tanfolyamra a WEBUNI oldalán lehet beiratkozni.

A metszés eszközeinek beszerzéséhez (metszőolló, ágvágó, fűrész, kertészkés) az 1Kert.hu webshop termékeit ajánljuk. Ezt a Hobbikert.hu szerkesztősége hozta létre Felco Shop néven, a munkatársaink a kínálat minden darabját ismerik. Itt kaphatók a profi kertészek által használt tartós és jó minőségű szerszámok (FELCO, ARS, KUNDE, SILKY).

Ha tetszett a cikk, kövesd Bálint gazdát a Facebookon is!

BEZÁR