A magyar táj egyik igen kedvelt fája a vadgesztenye, más nevén lógesztenye, vagy fehér bokrétafa.
A 30 méter magasra is megnövő, formás koronát nevelő fa Elő-Ázsiából, a Balkánon keresztül került el hozzánk. Márciusban nyíló, dús, fehér virágzata, valamint a tüskés tokban érő fényes, gesztenyebarna magjai tették különösen kedveltté.
Az már kevésbé köztudott, hogy a vadgesztenye magja 30-40 % keményítőt és 10 % szaponint tartalmaz. Emberi fogyasztásra - szemben a szelídgesztenyével - nem alkalmas, de az őzek, a szarvasok és a vaddisznók kedvenc csemegéje.
A magból igen jó, természetes ragasztóanyag (csiriz) készül és szárított pora a valamikor nagyon közkedvelt tubáknak is összetevője volt. Fényvédő kenőcsben a szeplőket tünteti el, pörkölve, kávéként pedig a krónikus hasmenést szünteti meg. Teája a vénákat erősíti, alkoholos kivonata pedig az izületi bántalmakat enyhíti. Mosónövényként is ismert.
Mintegy 20 éve jelent meg nálunk a vadgesztenyefák egy kártevője, az aknázómoly, amely a levelekre rakja le a tojásait. Ezekből fejlődik ki a hernyó, amely vékony szálon a földre ereszkedve, a talajban telel át. A megtámadott fák legyengülnek és néhány év múlva elpusztulnak. A kártevő ellen az egyik eredményes védekezési módszer a fertőzött levelek összegyűjtése és megsemmisítése.
