A fagyöngy és a fakín az embereknek sok hasznot hozó növények, amelyek számtalan módon hasznosíthatók.
Aki kirándulás vagy séta közben nem csak az utat és a szem magasságában lévő tárgyakat kíséri figyelemmel, az gyakran láthat a nagy fák koronájában egy sokágú bokornak tetsző képződményt, amelyet fehér, vagy sárga bogyók tömege díszít. A természet sokszínűségét ismerő ember tüstént felismeri a jelenséget: a fán élősködő fagyöngy, illetve fakín telepedett meg.
A fagyöngy (Viscum album) a fűz, a nyár, az akác, a juhar, a kőris és a fenyőfák ágait támadja meg; ék alakú felszívó gyökerei áttörik a vékony kérget, az alatta levő, feldolgozott tápanyagokat (asszimilátákat) szállító háncsréteget és behatolnak a vizet felfelé szállító fatestbe, majd az onnan kiszívott vizet használják fel a táplálkozásukhoz.
Ez a növény hosszú éveket megél, örökzöld lombozatú, fehér színű, enyves bogyókat terem, amelyekből valamikor madárlépet készítettek, de légyirtásra és betegségek gyógyítására is használták.
Rengeteg legenda és babona keletkezett róla. Csak szemelvényként: Hermész (a görög mitológiában a kereskedelem istene), az alvilág kapuját egy fagyöngy ággal nyitotta meg. A druidák (kelta papok) aranysarlóval vágták le a fák ágáról, a bogyók húsát fehér kelmébe göngyölték és varázslatokra használták. A római C. Plinius Secundus a gonosz szellemek és a villámcsapás elleni védelemre ajánlja. Egyes pogány népek azt tartották, hogy a fagyöngy - mágikus hatásánál fogva - lépre csalja a boszorkányokat. A kereszténységben a fagyöngy a béke jele. A népi gyógyászat ízületi fájdalmak, magas vérnyomás és étvágytalanság ellen javallotta a használatát.
A bogyók kis mértékben mérgezőek, de a madarak szívesen fogyasztják; az enyves bogyók maradványait a fák ágaira ürítik, ahol azok megtapadnak, kihajtanak és bokorrá terebélyesednek.
A fagyöngy hajtásait manapság is rendszeresen gyűjtik és gyógyszerek, kozmetikumok gyártására használják fel.
A leveles, bogyós fagyöngy ágak kiválóan alkalmasak a szobák karácsonyi díszítésére. Angol nyelvterületen pedig Karácsony este, a csillárra akasztott fagyöngy alatt szabad a csók; és a csók nem csupán a kedvesnek, de a közömbösnek, sőt az ellenfélnek is jár!
A fakín (Loranthus europaeus) a fagyöngy közeli rokona, de számos tulajdonságában különbözik attól! Jellegzetesen a kemény fákon, különösen a tölgy és a bükkfa-féléken telepedik meg. Lombhullató növény, amelynek egymagvú, szőrös felületű, élénksárga színű álbogyói októberben érnek be.
Madárlép készítésére azonban a fakín bogyói is alkalmasak. Feltételezhető, hogy E. Schikaneder, W.A. Mozart Varázsfuvola című dalművének szövegírója a fagyöngyre és a fakínra gondolhatott, amikor Papagenoval, a nagyszájú és hencegő madarásszal (az első felvonás áriája) ezt énekelteti:
A sípom fája fűzfagally - És fújja hejehujahaj! - és könnyű szívvel fújja azt, - Hogy ismer engem úr, paraszt. - A kandi lépet én rakom - A lombos füttyös ágakon. - A kincsre, pénzre gondom nincs, - Mert nékem szól a csíz, a pinty! - A szárnyas jószág mind enyém, - A lombok árnyas rejtekén. - De olyan lép is volna jó, - Mely vászonnépnek rakható. - A lépre jönne így talán, - És fogva lenne mind a lány, - Oly hangos vón' a kis kalit, - Hogy olyan lárma ritka itt! - Ha telve vón' a kis kalit, - Én lesném szívük titkait. - S ha tetszenék egy barna lány, - Azt mézen, cukron tartanám. - A csókja vón' a jó napot, - És számból enne csókmagot. - Én minden este csendesen - Elringatnám a keblemen!
