A mandula csodálatos virágzása majdnem olyan nagy öröm a kert gazdájának, mint a mandulatermés betakarítása és elfogyasztása.
Az agrár-szaklapokban örömmel olvastam, hogy a Központi Statisztikai Hivatal megkezdte a gyümölcsös ültetvények összeírását. Az örvendetes terv kilenc gyümölcsfaj fáinak összeírását tervezi, de sajnálatos módon hiányzik innen még egy tizedik gyümölcs, a mandula. Talán azért, mert Lippai János nagyszerű, Posoni kert című művéből is hiányzik? Nem, a mű megjelenése idején (1664) Magyarországra még csak importból kerülhetett be ez a mediterrán származású gyümölcs, amely azonban azóta kedvelt és elterjedt gyümölcsfaj lett. (E sorok szerzője másfél évtizedig volt vezető szakember egy állami gazdaságban, amely kb. 50 hektár mandulaültetvénnyel rendelkezett és tudja, hogy a mandula értékesítése jelentékenyen hozzájárult a gazdaság bevételeihez.)
A mandulát egyre nagyobb mértékben használja a cukrász, az édesipar, de szerepe van a kozmetikai és gyógyászati anyagokban is. Valamikor a szórakoztató és mulatóhelyek asztalairól nem hiányozhatott a palizabnak csúfolt sósmandula, mert a személyzet bölcsen tudta, hogy ennek a grátisz (ingyen) kínált csemegének a fogyasztása erősen megnöveli a vendégek szeszes ital fogyasztását.
A mandula igen szerény fa: meszes, sziklás, köves talajon is jól megél, bonyolult gondozást nem igényel, csak a betakarítása kíván sok kézi munkát. Az országban legszebben a Budai-hegyek déli lejtőin, a Balaton északi partvidékén és a Mecsekben, valamint a házi kertekben díszlik. Fehér és rózsaszínű virágai igen korán nyílnak, szinte elborítják a fa egész koronáját. Sajátos jelleget adnak a tájnak és sok hazai és külföldi turistának kínálnak látvány- és fotóélményt.
A statisztikai tervből egyéb ültetvényes gyümölcsfajok (mogyoró, fekete bodza, szamóca) is hiányoznak, de a mandulát igazán nagy kár volt ebből kihagyni!
