Ha kíváncsi a személyes véleményemre: a Balaton északi partvidéke nem a nyári, vízbe hívogató, forró napsütésben a legszebb.
Nem is ősszel, amikor pedig harsogva színesednek a lombok, és a szüret édes illatától terhes a levegő, hanem kora tavasszal, amikor a mandulafák virágoznak. Amikor az utak mellett, a domboldalakon, a parlagterületeken és a kertekben halvány rózsaszín szirompompába öltöznek a fák.
Nagy kár, hogy olyan kevés megbecsülésben van része ennek az értékes gyümölcsöt termő fának, hogy hovatovább több lesz a magról kelt, mint az ültetett, több a gondozatlan, mint az ápolt, és több a termését hiába kínálgató, mint a gondosan leszüretelt fa.
Története
A mandula hazája Nyugat- és Kelet-Ázsia. A mediterrán országokban leggyakoribbak a magról kelt fák, amelyek 3-8 m magasságot érnek el, szabálytalan koronát fejlesztenek, kérgük ripacsos, gyakran furcsán csavarodott. A felületes szemlélő számára sok hasonlóságot mutat az olajbogyót termő olajfához, és külföldről - főleg az északi államokból - érkező turisták gyakran úgy vélik, hogy olajfákat látnák a szelíd Pannóniában.
Régi írások nemigen szólnak a termeléséről, de bizonyosra vehető, hogy a rómaiak korában került a Kárpát-medence melegebb részeire. Az 1. és 2. századból való római sírokban már találtak mandulatermést. A mandula szó is latin-olasz eredetű (mandorla).
Janus Pannonius (1434-1472) latin nyelven irt egy allegorikus költeményt, amelynek a címe: Egy Pannóniában nőtt mandulafáról. Ebből világosan kitűnik, hogy a Dunántúlon nemcsak ismerték, de termelték is a mandulát.
A háziasszonyok és a cukrászok évszázadokkal ezelőtt is gyakran és szívesen használták fel a mandula ízes magját a tésztafélék készítéséhez. Ezért az ország Számos területén állt több-kevesebb mandulafa. Nagyobb, összefüggő gyümölcsöskerteket azonban csak a filoxéravész után alakítottak ki azokon a területeken, ahol a szőlő kipusztult. Egy másik fellendülés 1950-1965 között jelentkezett, amikor a meszes, meredek domboldalak hasznosítását mandulatelepítéssel képzelték megoldhatónak. (Magam is részese voltam annak a nemes, de végül is kudarcba fulladt akciónak, hogy a "zergejárta" területeket robbantással készítsük elő a mandulatelepítésre.) A gépi betakarítás megoldatlansága azonban véget vetett ezeknek a szép reményeknek. A házi-és ház körüli kertekben azonban nagyon is érdemes néhány mandulafát ültetni.
Termesztése
A mandula melegigényes növény. Középhegységeink képezik elterjedésének és termelhetőségének északi határát. Mandulafát csak ott érdemes ültetni, ahol a nemes szőlőfajták is beérnek. Legjobb termőhelyei a kissé emelkedettebb, védett, déli domboldalak. Nyugati és északi fekvésbe, huzatos völgybe, lefolyástalan, fagyzugos területre nem érdemes mandulafát ültetni.
A talajjal szemben kevésbé válogatós. Legjobban a táp-dús agyagtalajokon tenyészik, de megél a száraz, meszes, középkötött területeken, sőt a vékony termőrétegű domboldalakon is. A mandulafa rendkívül mésztűrő növény: a talaj 50%-os mésztartalma esetén is megél. Viszonylag kevés vízzel is beéri.
A kerti környezetet nagyon rosszul tűri, mert míg a többi növények öntözést követelnek, addig a mandulafa a párás, nedves környezetben folyamatosan a moníliafertőzés következményeivel küszködik. Olyan kertben, ahol a fák öntözött, nyírott gyepben állanak, a mandulafákon az állandó metszegetés ellenére rendszeresen megjelennek a monília miatt elhervadó hajtásvégek, ami egyáltalán nem szép látvány a szakember számára.
Rendszertelenül terem, mert télen és tavasszal gyakran elpusztítja virágrügyeit a fagy. Különösen veszélyes jelenség az, hogy a virágrügyek a január-februári átmeneti felmelegedés hatására duzzadni kezdenek; ha ezt ismét lehűlés követi, akkor a rügyek nagy valószínűséggel elfagynak. Ezen azzal lehet segíteni, hogy a korai virágzást - például a fák törzsének meszelésével vagy erre alkalmas vegyszerek kipermetezésével - késleltetjük, illetve későn virágzó fajtákat ültetünk.
A rendszertelen termés másik oka az, hogy a mandulafajták önmeddőek, Vagyis egy más fajtájú fa virágporára van szükség a virágok megtermékenyüléséhez. Ha nincs a közelben virágport adó másik mandulafa, akkor nemigen számíthatunk jelentős termésre. Némi pesszimizmussal azt kell mondanom, hogy öt évből egy évben számíthatunk teljes termésre; három évben meg kell elégednünk a közepes terméssel, és egy évben terméskiesésre kell számolnunk.
Az ültetéshez ne használjunk magról kelt csemetét, hanem vásároljunk a faiskolai lerakatban mandulaalanyra szemzett, nemes fajtájú oltványt, amelynek 24 m2 tenyészterületet adjunk. A csoportosan telepített mandulaoltványok térállása 6 x4 m legyen.
A fácskákat négy éven keresztül alakító metszésben kell részesíteni. Így laza, kissé szabálytalan korona alakul ki. A termőre fordulás után már csak ritkító metszésre lesz szükség. Az erős metszés hatására új ágak törnek elő a koronabél, de gyakori az ennek hatására bekövetkező mézgásodás is. Ezért az ágvágó fűrésszel bánjunk óvatosan, és a mézgafolyásokat kezeljük gondosan.
A mandula is meghálálja a trágyázást. Két-három évenként ássunk be a fák koronacsurgójába 20-30 kg érett istállótrágyát vagy komposztot. és évente adjunk a kifejlett fáknak 1-1,5 kg vegyes műtrágyát.
A fákat sokféle betegség és kártevő fenyegeti. Ezek közül a leggyakoribb a pajzstetű, a levéltetű, a kéregmoly, a klaszterospóriumos levéllyukacsosság és a monília. Emiatt a tél végi lemosó permetezést és 2-3 nyári permetezést nem ajánlatos megtakarítani.
A mandula magja édes és keserű lehet. A termelt, édes magvú fajták papir-, félpapir- és kemény magvúak lehetnek.
Vannak közöttük olyan vékony héjúak, hogy kézzel is feltörhetők; igaz, ezeket - ha a földön hevernek - a madarak és a mókusok is előszeretettel fogyasztják. Ilyenek az Akali és a Burbank, amelyek emellett még fagyérzékenyek, és bizonytalanul is teremnek. Helyettesítésükre szolgál a papírhéjú Szigetcsépi 55 és a Budatétény 1, valamint a keményhéjú Budatétényi 11 és 13.
A szüretet akkor kell megkezdeni, amikor a külső, zöld burok felreped. A termések leverése, lerázása a fáról nehéz és időt rabló munka, de a betakarítás ezzel még nem is fejeződik be, mert folytatódik a pucolással, a szárogatással és a tárolással. A késői szüret kockázata az, hogy a termések a földre hullanak, és ott megbarnulnak, megpenészednek, használhatatlanokká válnak.
Egy mandulafa termése - jó évben - 30-50 kg héjas mag lehet, ebből 10-15 kg mandulabél nyerhető ki.
Felhasználása
A fejlődő, még tűvel könnyen átszúrható zöldmandulát befőtt és cukrozott gyümölcs készítésére használja fel az édesipar.
A nyers mandulabél - a barna héjával együtt is - nyersen fogyasztható, nagy tápértékű csemege, de ennél finomabb étek a sózott, pirított mandula, amelyet - minthogy fogyasztását követően az emberek inni kívánnak - az éjszakai mulatókban "palizab"-nak neveznek. Nagy hagyományú, mandulából készülő édesség a marcipán. A keserűmandulából, amely emberi fogyasztásra nem alkalmas, olajat sajtolnak, és ezt a kozmetikai iparban használják fel.
A mandulafaanyaga jó tüzelő, de ipari célokra nem alkalmas.
