Hamarabb háziasítottuk mint gondolnánk!
A galamb háziasítása 4000-6000 évvel ezelőtt ment végbe, egy időben a tyúk, a lúd, a teve, a bivaly és a ló domesztikációjával, tehát előbb lett „emberközeli", mint a sertés, a kecske, a szarvasmarha és a kutya. Nagyon sokoldalú háziállat, hiszen vannak különös külsejű és képességű (pávafarkú, selyem, golyvás, parókás, keringő stb.) díszgalambok, röpgalambok (postagalamb) és haszon (hús) galambok, amelyek gyakran a kilón felüli nagyságot is elérik. A nagy városokban a csapatosan élő galambok szinte hozzá tartoznak a település jellegzetes képéhez. Nem csoda tehát, hogy számos kertészkedő ember is szívesen foglalkozik a galambok tartásával és tenyésztésével, a galambdúc pedig sok helyen hozzá tartozik a kert berendezési tárgyaihoz.
A galamb tehát hasznos jószág a ház körül és kiegészíti a kertben élő ember sokoldatú tevékenységét. Arról se feledkezhetünk azonban meg, hogy a galamb is okozhat kárt: a magevő galambok kiszedik az elvetett magvakat, ezért a borsót, a lencsét és a babot olyan mélyen kell elvetni, hogy a látvány ne csalogassa oda a háznál élő és a környéken lakozó galambokat.
