Érdekes alkotás adta az alkalmat, hogy ellátogassak a velem kedvesen bánó községbe.
Őszi ünnepséget rendezett Varga András, Várda ismételten megválasztott polgármestere. Csikós-Nagy Márton szobrászművész alkotását (képünkön), fából faragott tulipánszobrot leplezték le a község bejáratánál. Ez Várda 7. köztéri szobra, ami arra utal, hogy ebben a községben szeretik és tisztelik a művészeteket, a virágokat. A műalkotást a ráhelyezett nemzetiszínű szalagok lebontásával a község régi-új polgármestere, a mű alkotója és jómagam avattuk fel (a község júniusban a megtisztelő díszpolgárságát adta nekem).
Aki megérkezik erre a településre, tüstént otthon érzi magát, mert tiszták, rendezettek az utcák, gondozottak a házak, udvarok és gazdagok a kertek. A lakosság régen felismerte a zöldítés jelentőségét, a települést legjobban a sok, szép fával és a sok gondozott, gyepes területtel lehet jellemezni. Minden évben megünneplik a Madarak és Fák Napját, szép eredményt értek el a Virágos Magyarországért mozgalomban is. Az ünnepi nap azonban nem fejeződött be a szobor leleplezésével. Délután a művelődési házban gyűlt össze a falu népe; itt a polgármester adott tájékoztatást a jövő terveiről, majd "Bálint gazda" előadása következett a klímaváltozás következményéről és az ezzel kapcsolatos teendőkről. Ezután válaszoltam a hallgatóság által feltett kérdésekre. Az ünnepi este a "világbajnok" birkapörkölt elfogyasztásával és szívélyes búcsúzkodással ért véget. Áldás és békesség, Várda!