Kölyökkorom óta csodálattal vegyes irigykedéssel néztem a széles karimájú kalapot és malaclopó köpenyt, valamint a zöld nyakkendőt viselő cserkészek tevékenységét és elemi iskolás koromban már elhatároztam, hogy én is közéjük kéredzkedem.
Ahogy elterveztem úgy is lett: 1933 tavaszán cserkésznek avattak a gyöngyösi, 99. számú Mátra cserkészcsapat tagjaként.
Lelkes cserkész voltam, magamévá tettem a cserkész-tízparancsolat minden tételét és megszerettem a boy scout élet minden tevékenységét. Kiváló parancsnokom, Ludányi Béla tanár úr segítette munkánkat, szellemi gyarapodásunkat. Szinte minden hétvégén kirándultuk a Mátrába és a szélesebb környékre, nyáron pedig háromhetes táborozásra indultunk. Büszkén gyűjtögettem a különpróbák jelvényeit, megtanultam morzézni lámpával és zászlóval (ez volt a távközlés akkori hadi-módszere), tudtam elsősegélyt nyújtani, főzni, és sok egyéb hasznos ismeretet volt módomban elsajátítani. Ha akkor ismert lett volna a környezetvédelem fogalma, akkor ez is beleillett volna cserkész-ismereteim sorába.
Fontos előírás volt, hogy a cserkész napi jótettet hajtson végre. Aki ezen túlesett, az kibonthatta a nyakkendőjére kötött göböt! Ez a szokás annyira belém rögződött, hogy még ma is gondolok rá, ha átadhatom a helyemet a villamoson egy rokkantnak, vagy eligazítok egy külföldit a főváros forgatagában. És még ma is megismerem azokat, akik cserkészek voltak és idős korukban is azok maradtak! Legnagyobb élményem kétségkívül az 1933. évben, Gödöllőn megtartott világ-jamboree volt, ahová mint nagyon fiatal cserkész, különleges kedvezményként jutottam el.
A 15-20 ezer cserkész a világ minden részéből gyűlt össze. A mi altáborunkban voltak például az amerikaiak és még ma is emlékszem azokra a vastag, különleges fűszerekkel sütött palacsintákra, amelyekért szívesen jártunk át hozzájuk.
A tábor parancsnoka Sík Sándor, pap-költő, a budapesti kegyesrendi gimnázium tanára volt és nekem abban a kiemelkedő megtiszteltetésben volt részem, hogy táborozásunk néhány napján a küldönce lehettem, hordozhattam a parancsokat a főparancsnokságról a táborparancsnokokhoz. Izgalmas és felelősségteljes munkának tartottam. És az is volt!
A tábort minden nap megszemlélte gróf Teleki Pál, főcserkész és Sir Robert Stephenson Smyth Baden-Powell, a világ főcserkésze, a cserkészmozgalmat megalapító angol tábornok, közismert becenevén: BP, azaz BiPi. Mindketten rövid cserkésznadrágban, lóháton járták a tábort, meg-megálltak és mindenkihez volt néhány kedves szavuk. Őszinte csodálattal néztem fel rájuk!
Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/Robert_Baden-Powell,_1st_Baron_Baden-Powell
Az érettségi vizsgáig aktívan cserkészkedtem és felvittem az őrsvezetőségig. Azután már csak messziről figyeltem a cserkészeket és őszintén sajnáltam, amikor a mozgalmat hivatalosan megszüntették. Talán ez is volt az egyik oka, hogy sokkal később, 1989-ben beléptem a Rotary-mozgalom tagjai közé, hiszen ők is hasonló morális célok megvalósulásáért küzdenek, mint ifjúkorom cserkészei!
