Azt, hogy a kakukk költöző madár, amely a telet Afrikában tölti, de tavasztól őszig a mi tájainkon hallatja hangos és jellegzetes szavát.
Különös teremtménye ez a madár az Istennek! A tojó tavasszal felkeresi valamelyik énekesmadár fészkét (lehetőleg éppen olyan madárnak az otthonát, amely őt is kiköltötte) és a dráma prológusaként mindenekelőtt elfogyasztja a fészekben talált tojásokat. Ezután a fészekbe rak egy kakukktojást, illetve valahol „megszüli” a tojását, a csőrébe fogja és óvatosan behelyezi a kiszemelt fészekbe. A vészhelyzetet érzékelni képtelen dajkamadár kikölti az idegen tojást, amelyből 12 nap múlva bújik elő a kis kakukkfióka.
A jóhiszemű dajka – a párjával együtt – egész nap hordja a roppant falánk fiókának a bogarakat, a hernyókat, a legyeket és a pókokat, ez pedig olyan szaporán gyarapszik, hogy két hét múlva már betölti az egész fészket, folyton követelődzik, olykor még a nevelőanyját is majdnem lenyeli falánkságában, míg végre, öthetes korában önellátóvá válik. És ez a dráma évről évre megismétlődik! Igaz, a kifejlett kakukkmadár igen hasznos, mert még a szőrös hernyókat (pl. a gyapjaslepke hernyóját) is felfalja, amelyektől a többi énekesmadár távol tartja magát.
A galambméretű kakukkmadár őszig számolja szavával az éveket és akkor szárnyra kap, hogy melegebb vidéken töltse el a zord telet.
