A taplógombák erdei fák törzsén, gyümölcsfákon, korhadó fatörzseken, fatuskókon jelennek meg.
Sok közülük kifejezetten parazita életmódot folytat, de vannak közöttük korhadéklakó szaprofiták is. A formájuk roppant változatos; a Földön található 300 fajuk között vannak 1-2 cm-es törpék és 80 cm átmérőjű óriások is. Húsuk szívós, rostos, sokszor bőrnemű vagy fakeménységű, de egyesek (pl. a nálunk is termő májgomba) fiatal példányai ehetőek is.
A tapló fontos szerepet játszott az emberi civilizáció elterjedésében: ha egy kovakövet acéldarabbal ügyesen ütögettek, akkor szikra pattant ki, amely a mellé tartott száraz taplót izzásba hozta. Már az ősember ismerte a tűzgyújtásnak ezt a módját, de a módszert a szatmári tájakon még az én ifjúkoromban is alkalmazták, amikor a gyufa drága portéka volt, az öngyújtóval is kevesen rendelkeztek. Az idős pásztorok, mezőőrök az övükre kötve viselték a "tűzszerszámot" rejtegető tüszőt, amelyben kovakő, acél és tapló lapult. Ezzel csiholták a pásztortüzet, de ezzel gyújtották meg a konyhai "sparhert" lángjait is.
Erdős vidéken sok ember számára nyújtott szerény megélhetést a tapló gyűjtögetése. Ebből (főként a bükkfataplóból) sapkát, övet, kistáskát, kefetartót stb. készítettek és készítenek manapság is.
