Olyan teendőkre szeretném felhívni a figyelmet, amelyek több termést eredményeznek a kertben.
Az idejében elvetett sárgarépa, petrezselyem, spenót, hónapos retek magjai már kikeltek. A sűrűre sikerült vetéseket most kell megritkítani, nagyon ügyelve arra, hogy a gyengébb, kisebb növényeket húzzuk ki a talajból és az erősebbek növekedjenek tovább.
Május elején jön el az ideje a paradicsompalánták kiültetésének. Ezt a növényt úgy kell elültetni, hogy a szárának egy része is a földbe kerüljön, mert azon is gyökereket fejleszt és ezek elősegítik a tápanyagok felvételével a növény gyors fejlődését és virágzását. A paradicsom palántáit egyébként akár folyamatosan is nevelhetjük és ültethetjük, hiszen még az augusztus elején ültetett is termést hoz.
Kiváló zöldségnövény és a kiskertekben is könnyen meghonosítható a zöldspárga. Az idén különösen kevés spárga került a kereskedelembe is, joggal nevezzük luxusnövénynek. A magját májusban lehet elveti, de még jobb előnevelt tövet ültetni, amely a telepítésétől számított második évben már fogyasztható sípokat terem.