Ha a kavicsot, lapos tipegőkövet, barázdált mészkövet ügyesen helyezzük el, szépen feldobják az udvart, sőt praktikusak is lehetnek.
A kövek az ősember állandó helyre letelepülése óta nagy szerepet játszanak az életünkben; a kő volt az első és legfontosabb építőeleme az ember házának, otthonának.
A kert a nagyrészt elvesztett természet miniatűr másolata, tehát a kő logikusan illeszkedik a környezetünkbe, amelyet nem csak a növények, hanem állatok (kutya, macska, énekesmadarak, galamb, méh, hasznos és kártevő rovarok, mikrobák) és nem utolsó sorban a kövek tesznek teljessé.
A díszkertekben a kövek számtalan módon jelenhetnek meg és tehetik még szebbé, látványosabbá, élhetőbbé a kertjeinket. Kezdjük mindjárt a legkisebbeknél, a kavicsoknál. Ezeket a folyóvizek partjain, építkezéseknél magunk is összegyűjthetjük, de ma már a kereskedelemben is beszerezhetőek. Felhasználhatjuk őket a kerti sétautak burkolására, az épületek lábazatának a védelmére és a virágágyak szegélyezésére is. A lapos, palaszerű kőzetekből kiváló tipegőket lehet készíteni. A haszonkertben azonban a kövek nem kívánatosak.
Igen látványosak a nagyméretű kövek, amelyek fokozzák a kert látványosságát, változatosságát, de a megszerzésük kétségen kívül nehézséget okozhat. Bár, aki gépkocsival járja az országot, sziklás helyekről összegyűjthet néhány nagyobb terméskövet. Ezeket mindig úgy kell a kertben elhelyezni, hogy legalább a negyed részük a talaj felszíne alá kerüljön. A felszínen, látható rendszer nélkül heverő kövek a szakszerűség hiányát mutatják! Különösen szépek a mészkősziklák, amelyek felületét gyakran kisebb-nagyobb mélyedések tarkítják; ezekbe kisebb termetű, sziklai növényeket telepíthetünk.
És akinek kedve tartja, az építhet sziklakertet is, amely igazi látványossága a kertnek, tavasztól őszig folyamatosan ad látnivalót és munkaalkalmat a kertjét szerető embernek!