Mit csinál most Bálint György?

Szinte nincs ember, aki ne találkozott volna képernyőn vagy személyesen az évtizedek óta tanácsokat osztogató kertészeti és agrárszakemberrel, vagy ne olvasta volna valamilyen írását, könyvét. Gyuri bácsi – így hívja az ország – azok közé tartozik, akik nem zárják magukba a tudást, hanem megmagyarázhatatlan ösztöntől hajtva folyamatosan átadják azt. Kilencvenesztendősen – harminc megjelent könyve után – új mű írására készül. Legendás növények után kutat: alighanem megtalálta az égő csipkebokor titkát.

Mind a ketten korábban érkeztünk a találkára. Az utcán botlunk egymásba. A sildes sapkás, sálas, meghökkentően fiatalos Gyuri bácsi az imént orvosnál járt. Nem, nem beteg. Beoltatta magát, mit lehessen tudni. A kávézóban úgy keres asztalt, olyan előzékenyen segíti le rólam a kabátot és olyan udvariasságot mutat, amire ma már kevesen képesek. Az „utolsó mohikánok” közül való, a kihalóban lévő sármosság birtokosa.

– Mitől ilyen fiatal? – kérdezem egészséges, piros arcát kémlelve.

–  A munkától – mondja nemes egyszerűséggel. – Dolgozni kell. A munkát nem szabad abbahagyni. Olyan ez, mint a lélegzés. A feleségem gyakran óv, kéri, ne dolgozzam annyit. Hiába. Én ezt nem tudom szabályozni. Este, mikor lefekszem, mindig számot vetek magammal: mit csináltam aznap jól és mit rosszul.

Minden bizonnyal gyerekkorában szívta magába az átlagost felülmúló munkakedvét. Olyan családban nőtt fel, ahol 1948 óta mindenki a földdel foglalkozott. Apja középbirtokosként gazdálkodott a Mátra festői vidékén, volt szántójuk, erdőjük, hegyi legelőiken állatok tenyésztek. Gondtalan életükbe azonban beleszólt az 1929-es világgazdasági válság. A kis György már akkor megtanulta, hogy a gondokon sem a tétlenség, sem a kétségbeesés nem segít. Édesapja azonnal váltott: belefogott az akkoriban még kissé lenézett kertészkedésbe, és terményeit a Horthy Miklós nevét viselő mátraházai szanatóriumnak adta el, biztosítva 3000 beteg és 2000 főnyi személyzet ellátását.

Teljesen természetes volt, hogy Bálint György is kertészkedésre adja a fejét. 1941-ben kertészmérnöki, 49-ben mezőgazdasági mérnöki diplomát szerzett. (Fia, unokája is a Kertészeti Egyetemen diplomázott.) Több jó munkahelye volt, de legszívesebben a mányi állami gazdaságban töltött évekre gondol.

– Életem legproduktívabb időszaka volt – emlékezik Gyuri bácsi. – Virágzóvá tettem a lepusztult gazdaságot, főként gyümölcsöt termeltünk. Jöttek a külföldi delegációk, bámulták a fáinkat. Egyszer angol küldöttség érkezett sötét ruhában, fehér ingben. Kikalauzoltam őket a barackosba. Megkívánták és meg akarták kóstolni az érett gyümölcsöket. Biztattam őket. Ahogy beleharaptak az őszibarackba, folyt lefelé a karjukon a lé, odalettek a szép öltönyök. De az angolok nem bánták.

Bálint György azt is apjától tanulta, hogy bolond, aki csikót nevel birkalegelőn. Körülnézett Mányban, és azt mondta, birkát fog tartani ott, ahol a föld másra nem alkalmas. Egy juhászcsaládot is talált a feladatra, sajtjukért messzi földön odavoltak. Az egykori Csemege Kereskedelmi Vállalat volt a legfőbb vevőjük.

Aztán Gyuri bácsi, akitől a tollforgatás sohasem állt távol, elvállalta a Kertészet és Szőlészet című lap szerkesztését. A lap külsőleg is, „belsőleg” is alapos változáson ment át a szakember keze alatt. A hetilappá és színessé lett újságban a téeszek és állami gazdaságok problémáin túl a kistermelők ügye is napirendre került. Ez utóbbiak gondja máig nyomasztja Bálint gazdát, akire vidéki útjain ragadt rá e megtisztelő titulus.

– Fáj, hogy a hazai 15 millió, arra alkalmas parcellának csak az egyharmada van szakszerűen­ megművelve. Amikor járom az országot, tanítani próbálom az embereket, miként kell bánni a földdel. Külön fájdalmam, hogy az általam máig szent növénynek tartott búza fele még most novemberben sincs elvetve, hogy az állatállomány a felére csökkent, hogy…

Gyuri bácsi képtelen magába zárni a felhalmozott tudást. Már gimnazistaként házitanítónak szegődött, nem a pénzért, hiszen jómódban éltek. Az állami gazdaságban gyakornokokat oktatott, máig a legkülönbözőbb egyetemekre hívják, előadásait nagyon szeretik. És hát a publikációk, a könyvek. A kertészkedő emberek falják a tanácsait.

– Most, az oltásnál is kiszólt a nővér, fejezzem be az előadást, én következem. A várakozók kérdezgettek erről, arról.

– A Nők Lapjában a Kedves Húgom címet adta tanácsadó rovatának. Miért?

– Mikes Kelemen az édes nénjének írta leveleit, én a kedves húgomnak. Mikor írok, előttem van az arca, a szeme és a haja színe… (Hogy milyen az a szem és az a haj, nem árulom el, nehogy bárki csalódást érezzen.)

– Hogyan emlékszik az Ablak című tévéműsorra, amelynek rendszeres szereplője volt?

– Nagyon szerettem, alapító közreműködője voltam.

Ablak már nincs, de Gyuri bácsi nem nyughat. A Tarnabodra telepített hajléktalanokat például megtanította a falusi életvitelre, hogyan neveljenek baromfit, hogyan hízlaljanak disznót, hogyan termeljék meg téli burgonyaszükségletüket.

– Megkérdezhetem, hogyan áll az SZDSZ-szel? Hiszen négy évig országgyűlési képviselő volt a párt színeiben.

– Már képviselőségem második évében, 1996-ban tudtam, hogy én ezt nem akarom csinálni. Az SZDSZ-ből egyébként most léptem ki…

– Vidámabb dologról. Úgy hallom, újra könyvet ír.

– Igen, Legendás növényeink lesz a címe. Igazi nyugdíjasnak való munka. Azokat a növényeket gyűjtöm csokorba, amelyekhez valamilyen érdekes történet fűződik. Ismeri a nagy ezerjófűt? Keleti pusztákról érkezett hozzánk. Gyönyörű rózsaszín virágja van. A nagy forróságban képes megperzselődni, sőt megégni. Ez a növény a bibliai égő csipkebokor!

– Hát ez fantasztikus. És a kaméliás hölgy kaméliája is bekerül a könyvbe?

– Hát persze.

– Mi a kedvenc virága a nagy kertésznek?

Gyuri bácsi elmosolyodik:

– Egy profinak nem szabad virágot választania. Mindet szeretem. De ha érdekli, fuk­sziák vesznek körül otthon… Kétezerféle él a földön. Csak sárga nincs. Ilyet kéne nemesítenem egyszer...

Az interjú megjelent a Népszava 2009. novemberi számában.