November eleje: még tart az ültetési szezon!

November eleje: még tart az ültetési szezon!

Eljutottunk ismét a termelési év végére. Nem is volt bolondság az, hogy a régi világban a gazdasági év október utolsó napján fejeződött be és november első napjával vette a kezdetét.

Hiszen ez a dátum valóban választóvonal a befejezett és a kezdődő mezei munkák között. Ami kis kertjeinkben is így van ez: a tavaszt ősszel kell előkészíteni!

Az ültetési idény közepén vagyunk

Sokan ültetnek most gyümölcsfát, gyümölcstermő bokrot, díszfát, díszbokrokat, szőlőoltványt és eközben sokan követnek el később már egyáltalán nem vagy csak nehezen helyrehozható hibákat. Ezek közül a leggyakoribb, hogy nem tartják be a telekhatártól számított előírásos távolságot, amiből később számtalan szomszédvita, kellemetlen torzsalkodás, 'fülemülepör' származhat. Úgy emlékszem, egy időben Neked is gondot okozott, hogy jogot formálhat-e a szomszéd a Te kertedbe átnyúló faágának a gyümölcseire. (Nos, igen, a szomszédnak joga van az átnyúló ág gyümölcsét leszüretelni.) A kerttulajdonosokat általában bosszantja, hogy az utcára kihajló ág gyümölcseit az arra járók rendre megkopasztják. (Ezt is el lehetne kerülni azzal, hogy a fát a mezsgyétől kellő távolságra ültetik.) Megint mások amiatt panaszkodnak, hogy a hétvégi házuk közvetlen közelébe ültetett nyárfa gyökerei szinte felemelik az épületet. (Ilyenkor is az ültetési távolsággal van a baj.)

Kerítés

Kínos hiba az, hogy sokan túlságosan sűrűn ültetik a facsemetéket, és nem gondolnak arra, hogy azokból néhány év múltán terebélyes, nagy fa lesz. Márpedig nagy lelkierő szükségeltetik ahhoz, hogy valaki fejszét, fűrészt emeljen a fára, amelyet évekig szeretettel nevelgetett, dédelgetett.

Oltott diófacsemetét fagymentes időben még lehet telepíteni. Ez eléggé költséges dolog, de azzal a rendkívül nagy előnnyel jár, hogy biztosan jó minőségű diót takaríthatunk be a termőre forduló fákról. Nem lesz a diónk papírhéjú, amelyet a cinkék kikezdenek, és mire levernénk a fáról, addigra használhatatlanná silányul. Persze nem szabad megfeledkezned a dióoltványnak arról az előnyéről sem, hogy míg a magról kelt csemeték a 12.-14. évben fordulnak termőre, addig az oltott diófácskák már a 4.-5. évükben megmutatják a termésüket és 6-7 éves koruktól rendszeresen teremnek.

Diófa

Kérdezed, hogy miként kell a mostanában divatossá vált futó szamócát a téli hónapokban gondozni. A futó szamóca nagyon érdekes, igényes növény. Ha cserépbe ültetik, akkor most védett, mérsékelten meleg, világos helyre kell menekíteni. Télen némi öntözést kíván, de semmi esetre sem ajánlatos műtrágyázni. A cél az, hogy a lombját megtartsa, de ne növekedjen, gyűjtsön minél több tartalék tápanyagot a tavaszi hónapokra, amikor gyors növekedést, gazdag virágzást és folyamatos termésérlelést várunk tőle.

Szamóca

Nagy örömömre szolgálna, ha jobban elterjedne az őszi mák vetése is, mert ezt nem károsítja a máktokbarkó. Ha jól előkészített talajba most elvetjük a mákot, akkor az még ősszel kikel, megerősödik, áttelel és tavasszal igen gyors növekedésnek indul. Mire a kártevők felébrednek téli álmukból, az őszi mák már el is virágzott, tehát nem tudnak kárt tenni benne.

Célszerű elvetni ilyenkor a petrezselymet is, mert igen lassan csírázik. Tél előtt nem is fog már kikelni, de tavasszal gyors növekedésnek indul. Aki elmaradt volna a spenót és a sóska vetésével, az még most is földbe teheti a magokat.

Ásni kell

Amikor az időjárás engedi, és időtök is van hozzá, folytassátok az őszi ásást. A biokertészek azt tartják ugyan, hogy a talajt ősszel nem szabad felásni, mert akkor a felső szintben levő mikroorganizmusok mélyebbre kerülnek, ahol a levegőtlen körülmények között elpusztulnak, és ez a föld termékenységét csökkenti. Ezért azt javasolják, hogy a talajt ne forgassuk meg, hanem csupán lazítsuk fel. Erre a célra szolgál az agyarkapa, amely a legrégibb, bronzkori leletekben feltárt kapához hasonlít.

Vajon hogyan kellene eltartani, megmenteni a megmaradt növényvédő szereket?

Mindenekelőtt át kell nézni a készletet, és csak azokat érdemes tárolni. amelyeknek a használati ideje még nem járt le.

A por alakú növényvédő szereket fagymentes, száraz helyen tároljuk, mert a nedvességtől összecsomósodnak és használhatatlanná válnak. A folyékony szereket is fagymentes, ám hűvös helyen tároljuk; ezek a fagy hatására kicsapódhatnak, ennek következtében nem oldódnak a permetező vízben. Tavasszal majd semmiképpen se mulaszd el a vegyszereket ismét megvizsgálni, mert a "tárósodott" növényvédő szerek árthatnak a növényeknek.

Számomra különösen nagy figyelmet igénylő feladat az öntözőberendezés téliesítése

Az automatát, amely az öntözések közötti időt és az öntözés tartamát szabályozza, védett helyre kell menekíteni; ajánlatos leszerelni a csatlakozókat és a szórófejeket is, nehogy elszennyeződjenek, elduguljanak. A talaj felszínén heverő műanyag öntözőcsövek állítólag nem fagyérzékenyek, de azért ezeket is ajánlatos fészer alá vagy kamrába vinni. A nagyobb fagyok beállta előtt a télen lakatlan kerti házak minden vízcsapját és különösen a szabadban levő vízcsapokat vízteleníteni kell.

A téli hónapokban több idő jut a szobanövények ápolására is

Azt kell tudomásul venni, hogy a rövid nappali megvilágítás következtében a szobanövények kevesebb vizet vesznek fel és párologtatnak el, mint nyáron. Ha túlöntözzük őket, akkor a cserépben pangó víztől a gyökerek rothadni kezdenek, a növény pedig a jó szándékú, ám számára végzetes túlöntözés következtében elpusztul. Ezért csak akkor kell a cserepes szoba-növényeket öntözni, amikor a talaj felszínét már száraznak találjuk. Ne hagyjuk szomjazni sem Szeretett növényeinket, mert akkor éppen ügy kiszáradnak, mint nyáron tennék. A tél folyamán egyéb munkánk nincs is velük; műtrágyázni, metszeni, átültetni majd tavasszal kell őket.

Kedves Húgom, néhány kérdésedre most nem tudtam válaszolni, ezekre majd a következő levelemben kerítek sort. Addig is jó egészséget és sok boldogságot kívánok kedves Mindannyiatoknak!

Kelt Füreden, november elején.

Ha tetszett a cikk, kövesd Bálint gazdát a Facebookon is!

BEZÁR