Július közepe: nyári növényvédelem a kertben, szőlőben

Július közepe: nyári növényvédelem a kertben, szőlőben

A kora nyári éjszakákon a szőlőhajtások úgy nőnek, mintha húznák őket!

"Bölcsek leszünk, mint a bor, melyet ittunk, s vállvonogatva beszélünk az utókor ítéletéről. Mert minden bölcsesség alja, melyet a magyar a hazai borból és műveltségből tanult, ennyi: szeretni kell az életet, s nem kell törődni a világ ítéletével. Minden más hiúság."
(Befejező mondat Márai Sándor: Magyar borok című írásából)

Válogasd a fürt nélküli hajtásokat

Ilyenkor kell nagyon vigyázni arra, hogy a tőkék ne legyenek a kelleténél sűrűbbek, mert akkor a levelek alatt, árnyékban levő fürtök bogyói nem jutnak elegendő napfényhez, ezért nem képesek cukrot, savakat, íz-, illat- és zamatanyagokat termelni és ennek következtében gyenge minőségű szőlőt, illetve mustot fogunk betakarítani.

Érik a szőlő

Ezért kell most megválogatni a szőlőtőke hajtásait: az egymáshoz túlságosan közel levő, a tőke belsejében törekvő és a fürtöt nem viselő hajtásokat tőből le kell törni. Az így származó sebek gyorsan beforradnak! El kell kezdeni a levelek tövéből (hónaljából) előtörő hajtások eltávolítását is, ami ugyancsak kitördeléssel történik. A munka eredménye a napsütötte, levegős tőke lesz, amely eredményesen védhető meg a kártevőktől és a gombabetegségektől is.

Sok a kártevő

Mostanában sok kártevővel kell a kertészkedő embernek megküzdenie! Az egyik leggonoszabb kártevő rovar a burgonyabogár, amely májusban bújik elő téli álmából. Rövidesen megjelennek - mégpedig tömegesen - a burgonya, a paradicsom, a tojásgyümölcs és a paprika palántákon a roppant mohó lárvák is, amelyek - ha idejében nem védekezünk ellenük - tarra rágják a növények lombozatát. A bogarak, a lárvák és a tojáscsomók leszedésével és megsemmisítésével meg lehet próbálkozni, de az eredmény igen kétséges. Bármennyire nem szeretünk permetezni, mégis ehhez a védekezési módhoz kell fordulnunk. Korszerű rovarölőszer a burgonyabogár ellen az Actara, amelyek két-három hétig nyújt védelmet a növények számára, tehát egy-két permetezéssel meg tudjuk védeni a burgonyánkat vele. 

Burgonyabogár

A másik veszedelmes kártevő a meztelen csiga, amely az utóbbi időben nagymértékben elszaporodott.

Ez is roppant falánk jószág, amely válogatás nélkül megrágja a kertben kiültetett virágokat, a zöldségféléket, a szamócatöveket. Az se nagyon kellemes, hogy ahol elmásznak, tekervényes, fénylő ösvényeket hagynak maguk után. Ellenük a Limex nevű granulátummal védekezhetünk eredményesen. A kiválasztott szert a növények sorközébe, kis kupacokban vagy sávosan szórjuk ki gondosan ügyelve arra, hogy a szer ne kerüljön a növények levelére. A Limexet nem ajánlatos használni fejessaláta, káposzta, sóska és kapor közelében, mert ezeknek a leveleit fogyasztjuk. 10 négyzetméterre 6 g szert használjunk fel. A szernek nincs előírt munka- és élelmezés-egészségügyi várakozási ideje.

Meztelen csiga

Dugványozd a muskátlit

Szabó Erzsébet, sepsiszentgyörgyi olvasónk azt kérdezi, hogy miként újíthatja fel szép muskátli-állományát. Nos, most van a legalkalmasabb ideje a muskátli dugványozásának. A szépen virágzó, egészséges tövekről vágjon le 15-20 cm-es csúcshajtásokat, szedje le a szárukról az alsó leveleket (az apró pálhaleveleket is) és ültesse el az így előkészített dugványokat tápdús, laza szerkezetű, friss virágföldbe, ahol 6-8 hét alatt meggyökeresednek, őszig megerősödnek és jövőre ők fognak a legszebben és a leggazdagabban virágozni.

Muskátli dugványozása

Hát ennyi fért a mai levelembe, kedves Húgom!

Kelt Kertvárosban, a július közepén.

Ha tetszett a cikk, kövesd Bálint gazdát a Facebookon is!

BEZÁR