Július harmadik hete: töltsük fel a fagyasztót friss, kerti gyümölccsel és zöldséggel

Július harmadik hete: töltsük fel a fagyasztót friss, kerti gyümölccsel és zöldséggel

A fagyasztott terményeket aztán fokozatosan fogyaszthatjuk, hónapokra húzva el a szezont. Írok még a bogyósok metszéséről és a letermett gyümölcsfák ápolásáról is.



Kedves Húgom!

A nyár derekán járunk, az "élet", a búza aratása is befejezéséhez közeledik. Ezt szokták a gazdák a betakarodás időszakának nevezni, amikor minden héten valami új termény kerül a kamrába, a raktárba vagy a konyhába. Csakhogy ez egyben a megújulás időszaka is, mert máris elkezdjük előkészíteni a következő évet, sőt nyári vetésű másodterményekkel (bab, uborka, sárgarépa, cékla stb.) vetjük be a veteményeskert kiürült ágyásait.

Háziasszonyokkal, házigazdákkal beszélgetve úgy tűnik nekem, hogy nagyon népszerű tartósítási módszer a háztartási fagyasztás. Sokféle és -forma – noha koránt sem olcsó – fagyasztó (mélyhűtő) szekrényt és ládát lehet vásárolni. Ezek úgyszólván forradalmasítják a háztartást, mert a gyümölcsöket és a zöldségféléket tartósítószer nélkül lehet bennük eltartani oly módon, hogy minden vitamin-, szervessav-, rosttartalmukat, íz-, illat- és zamatanyagukat maradéktalanul megőrizzük.

Legegyszerűbb a gyümölcsök eltevése. Ezeket csupán megmossuk és megszikkasztjuk. A kajszit, az őszibarackot és a szilvát ajánlatos kimagozni, hogy használhatatlan anyag ne foglalja a helyet. Ezután a gyümölcsöt fóliazacskóba töltjük, bekötjük vagy leragasztjuk és lefagyasztjuk.

A zöldségfélék eltevése egy kissé bonyodalmasabb, mert ezeket a tisztítás (és esetleges feldarabolás) után 3-5 percig elő kell főzni, majd gyorsan, pl. vízsugár alatt lehűteni és fóliazacskóba porciózni.

kedves hugom 29dik het 02

Az is üdvös módszer, ha a konyha ura és úrnője egy-egy ételből nagy mennyiséget készre főz, majd kiméri az egyes étkezésekre való adagokat és azokat fagyasztja le. Ennek az a nagy előnye, hogy a főzni nem tudó (vagy nem szerető) családtagok csak kiemelik a mélyhűtőből az ételt, megmelegítik és már készen is van az ebéd vagy a meleg vacsora.

kedves hugom 29dik het 08

Sokan felvetik, hogy a mélyhűtés drága, mert energiaigényes tartósítási eljárás. Ez igaz is, meg nem is. A fagyasztót nem érdemes üresen vagy félig megtöltve üzemeltetni, tehát arról kell gondoskodni, hogy mindig teli legyen. De az is bizonyos, hogy a fagyasztás széles körű elterjedésével igen sok – egyébként veszendőbe menő – kerti terményt lehet hasznosítani.

A bogyós gyümölcsök szürete után mind a ribiszke-, mind a málnabokrok metszésénél arra törekedjél, hogy vesszőcsonkok ne maradjanak, mert ezeken sokszor jelennek meg taplógombák és más kártevők.

kedves hugom 29dik het 03

A múltkor nagyon megörültél, kedves Húgom, annak a csöppnyi fuksziapalántának, amit tőlünk kaptál. Azóta kertünkben teljes virágjukban állnak a fuksziák.

A magam részéről nagyon megkedveltem ezeket a roppant változatos, kedvesen szorgalmas növényeket, amelyek valamikor minden parasztház ablakában díszelegtek, de azután – ki tudja, miért? – feledésbe mentek. Most külföldön reneszánszát éli a fukszia-kultusz, és remélem, hogy néhány év alatt nálunk is újra elterjed.

kedves hugom 29dik het 05

A fukszia nem régi kultúrnövény. 1695-ben Charles Plumier – XIV. Lajos francia király utazó tudósa – talált rá Santo Domingo előhegyeiben, de csak a 19. század közepén terjedt el. A századforduló idején Angliában már 800 változatát ismerték, és jelenleg egyedül az Amerikai Egyesült Államokban tízezer változatát tartják nyilván a fukszia-tenyésztők. Vannak felfelé álló és csüngő növésűek, de lehet fácskává is nevelni őket. Akadnak szabadföldi, többé-kevésbé télálló fajok. A virág roppant formagazdag. A színük változatossága pedig egyedülálló: más színe van a pártának és más a csészeleveleknek; fehér, rózsaszín, piros, lila, kék színekben pompázik, csak egy szín nem fordul elő a fuksziák között – és ez a sárga.

kedves hugom 29dik het 04

Igényeit eléggé könnyű kielégíteni: legjobban a 6,5-7,0 pH értékű (tehát a közömbös) talajokat kedveli. Bőséges víz- és tápanyagellátást kíván. A trágyázását szeptemberben abba kell hagyni, hogy a hajtásai jól beérjenek őszig. Még most is lehet szaporítani zölddugványok meggyökereztetésével. A megindult hajtásokat vissza kell csípni, ami lehetővé teszi, hogy a hajtás elágazzon és csinos, sokvirágú bokor fejlődjék belőle.

kedves hugom 29dik het 06

Némi gondot a teleltetése okoz. Célszerű 15- 16 °C hőmérsékletű, világos helyen tartani télen is. Leveleinek egy része itt is lehull ugyan, de tavasszal, a kedvező időjárás hatására újra gyorsan hajtani és virágozni kezd. Betegsége nem ismert, kártevője a liszteske, amely azonban képes igen nagymértékben elszaporodni rajta, ezért permetezni kell ellene Actellic vagy Actara házikerti növényvédőszerek oldatával.

A fuksziát a szabadba is kiültethetjük évelőágyba vagy egynyári növények közé. Ezeket a töveket azonban a fagyok előtt fel kell szedni és fagymentes helyiségben tartani a tél folyamán. A szerényebb virágú szabadföldi fuksziákat lombbal, évelő növények levágott szárával védjük a téli hideg ellen.

A gyümölcsszüret után ne hagyjuk magukra a gyümölcsfákat!

A fiatal fákról, az őszibarackról és a sövénynek nevelt alma-, illetve körtefákról vágjuk le a túl sűrűn álló, befelé törekvő, egymást keresztező hajtásokat, hogy a korona levegős, napsütött maradjon. Az elszáradt ágakat már most vágjuk le, de fordítsunk megkülönböztetett figyelmet az így okozott sebek kezelésére: a sebfelületet éles késsel faragjuk simára, majd pedig kenjük be sebvédő pasztával.

kedves hugom 29dik het 07

Kísérjük állandó figyelemmel a fákat, és ha kártevő jelentkezik rajtuk, akkor védekezzünk ellene. Most a legnagyobb veszedelem az amerikai fehér szövőlepke ismételt támadása. Ez ellen a rendkívül falánk hernyó ellen akkor lehet a legeredményesebben védekezni, amikor a hernyók még bolyban, a fészekben vannak. Ekkor a legradikálisabb eljárás a hernyófészek levágása és elégetése. Később, amikor a hernyók már szétmásznak, meglehetősen nehéz ellenük védekezni. Az ajánlott szerek: Dipel vagy Karate Zeon vizes oldata.

Várom észrevételeidet, kérdéseidet és sok sikert kívánok Neked és kertésztársaidnak a nyári munkákhoz!

Kelt Füreden, július havában.

Ha tetszett a cikk, kövesd Bálint gazdát a Facebookon is!

BEZÁR