Nemrégen kezembe került egy ismertető, amely a Gerecse-hegységben megbúvó Pusztamarótra, az ottani Sólyomfészek nevű turistaházba és a környék megtekintésére invitál.
Tüstént kapcsolatba léptem Marton Vilmos táborvezetővel és megkértem, hogy jelezze nekem, hogy mikor nyílik a medvehagyma. Április végén jött is az e-mail: most virágzik a medvehagyma, de nagyon! Másnap autóba ültem és ellátogattam a közel 50 éve nem látott, de számomra nagyon kedves erdei tanyára.
A sorsom úgy hozta, hogy láthattam már a párizsi Eiffel-tornyot, az amerikai Niagara-vízesést, a Vezúv kráterét belülről és az Új-zélandi gejzíreket, de ilyen fenséges látványban, mint a medvehagyma virágzása, még nem volt soha részem. Amikor ott jártam, éppen kezdtek lombosodni az erdő bükkfái és a halványzöld levelek között átsütött a Nap, a talajt pedig - mint egy vastag hólepel - fedte a milliónyi, fehér medvehagyma-virág.
Különös növény ez a hagymaféle, amely csak a bükk és a gyertyános-tölgyes erdőkben él meg. A földben telelő hagymákból korán tavasszal bújnak elő a levelei, majd hirtelen, szinte egyik napról a másikra jelennek meg a kis gömbökben nyíló virágok. A növény minden részének erős, fokhagyma illata van. A mintegy két hétig pompázó virágok és a levelek egyszerre hervadni kezdenek és visszahúzódnak a földbe. Május végére csak a barna levelek avarja borítja az erdő talaját.
A medvehagyma levelét sok évszázada hasznosítja az ember. Levest, salátát lehet belőle készíteni, de fel lehet használni a legkülönbözőbb ételek ízesítésére, díszítésére. Gyógyító hatása is sokoldalú: csökkenti a magas vérnyomást, javítja az emésztést, gyógyítja a sebeket. És a nevét is onnan kapta, hogy a téli álmukból felébredő barna medvék ezzel tisztították át a gyomrukat!
Pusztamarót egykor a hercegprímási uradalom része volt, később a Mányi Állami Gazdaság egyik üzemegysége lett, ahol én főagronómusként teljesítettem szolgálatot. Itt 300 hektár területen almaültetvény díszlett és kiváló minőségű, illatos, zamatos, kemény húsú almát termett. Nagy gondot jelentett az alma leszállítása a legközelebbi vasútállomásra, Süttőre, mert az erdei út keskeny és bizony nagyon elhanyagolt volt, a szállítás közben az érzékeny alma sokat veszített az értékéből. Sajnos, a korábban jól működő erdei vasút sínjeit az államosítás után felszedték, ezért ránk hárult a feladat, hogy 1957-ben állítsuk helyre a vasúti szállítást. Ez megtörtént és a szállítási nehézségek megoldódtak, de – ki tudja miért? – a síneket néhány év múltán ismételten felszedték.
Időközben a gyümölcsfákat is kihúzgálták a traktorok, helyüket most legelő és rét foglalja el. A valamikori juhásztanya helyén is kaszáló zöldel, ami bizonyára okos érvekkel magyarázható volna, csak az nem, hogy a dúsan növő rétet borjú vagy birka nem legeli és senki se kaszálja le! Csak a Sólyomfészekhez vezető út maradt olyan járhatatlan, mint amilyen egykor volt!
