A szőlő délebbi, melegebb vidékről származó növény, ezért a mi éghajlatunk alatt bizonyos fokú téli védelmet igényel.
Ezt szolgálja az a régi és bevált gyakorlat, hogy ősszel, a fagyok beállta előtt a talajt a szőlőtőke felett felkupacolják – azaz szaknyelven szólva – befedik a szőlőt. A földréteg és a talaj morzsái között levő levegő jól elszigeteli a betakart tőkerészeket a fagytól, és megakadályozza a gyökérzet, illetve a rügyek elpusztulását.
Ezt a munkát az alföldi síkvidéki szőlőkben mindig elvégzik, de egyes dunántúli borvidéken (pl. a Balaton környékén) egyre inkább elhagyják. Sok helyütt nincs is a fedésre lehetőség, mert a szaporodó magasművelésű szőlőket földdel nem lehet – de nem is szükséges – betakarni.
Hol és mikor van tehát szükség a szőlők téli védelmére és mit tehetünk kertjeink féltett lugasainak megóvása érdekében?
A fedésnek elsősorban az alacsony művelésű szőlőkben van nagy jelentősége, különösen a kisugárzás miatt mód felett lehűlő homoktalajokon.
A fej- és bakművelésű tőkéket a levelek lehullása után, de a fagyok beállta előtt fedjük be. Sáros vagy fagyott földön a fedés igen nehéz munka és nem is eredményes, mert a göröngyök között a fagyos levegő a rügyekhez juthat. Fagyos talajjal tehát sohasem szabad fedni! Homoktalajon bármikor takarhatunk.
A fejművelésű tőkéket kupacosan fedjük; ez jár viszonylag a legkevesebb fáradsággal. A vesszőket olyan vastagon takarjuk be, hogy azok a rügyek, amelyeket a tavaszi metszés során meg kívánunk hagyni, a kupac felszíne alatt legyenek. Számítsunk arra, hogy a megmozgatott, fellazított talaj némileg megülepedik, ezért kissé vastagabban fedjünk.
Ahol tavasszal szálvesszőzni kívánunk, ott válasszunk ki egy-két jól beérett vesszőt és azokat óvatosan megropogtatva, hajlítva húzzuk le a talaj felszínére, rögzítsük egy-két kapa földdel, majd fedjük le egy arasznyi vastag talajréteggel. Ügyeljünk azonban arra is, hogy megfelelő számú vessző maradjon fedetlenül. így, ha a letakart vesszők rügyei kipállanának, akkor a fedetleneket hagyhatjuk meg szálvesszőnek.
A hegy- és dombvidéki szőlőkben a téli elfagyás veszélye sokkal mérsékeltebb. Kertekben, ahol a fák koronájának védelmében vagy a házak közelében állnak a lugasok és a kordonszőlők, nem kell attól félni, hogy a szokásos tél a rügyekben kárt okoz.
A magasművelésű szőlők veszélyeztetettsége egyébként is kisebb, de azért nem árt olyan csemegeszőlő-fajtákat telepíteni, amelyek jobb fagytűrő képességgel rendelkeznek.
Mindezek ellenére – számítva egy-egy szokatlanul zord télre – ajánlatos a tőkék körül a talajt egy kissé felkupacolni azért, hogy a tőketörzs tövéből előtörő, ún. biztosítócsap rügyét megvédjük az elfagyástól. A törzset és a lugaskarokat újságpapírral vagy fóliadarabokkal vehetjük körül; ez a burkolat azonban elsősorban nem a hideg, hanem az ólmos eső ellen nyújt jó védelmet.
A fiatal, 1-2 éves tőkéket fokozottan kell védeni. Ezeket gondosan kupacoljuk fel. Egy-két vesszőt, amelyből törzset vagy lugaskart kívánunk kinevelni, húzzunk le vízszintesen, fektessük a talajra és teljes hosszukban fedjük be földdel. A többit azonban hagyjuk szabadon!
Végül még egy aranyszabály: a jól beérett, erőteljes vesszők mindig ellenállnak a fagynak, az éretlenek viszont rendszerint károsodnak. Ezért a tél fagya ellen a nyár folyamán védekezhetünk a legeredményesebben: a szőlő gondos ápolásával.