A megfelelő virágföld

A megfelelő virágföld

A téli hónapokban azt javasoltam a szobanövények gondozóinak, hogy kíméljék kedvenceiket minden stressz-hatástól; télen ne messék, ne műtrágyázzák, ne ültessék át a cserepes szobanövényeket.


Legfontosabb: a megfelelő virágföld

Most azonban már hosszabbak a nappalok, emelkedik a hőmérséklet, intenzívebb a megvilágítás, aminek a következtében a szobanövények élettevékenységei felgyorsulnak, a gyökérzet több vízben oldott tápanyagot vesz fel és továbbít a növény lombozatába és a később kinyíló virágokba. Ilyenkor tehát át kell ültetni a fikuszt, a filodendront, a pálmákat, a citrus-féléket és a többi szobanövényt is.

megfelelo viragfold 02

Mire van szükség az átültetésnél?

Jól kiválasztott virágedényre! Ennek az anyaga lehet égetett agyag vagy műanyag, amely ugyancsak kielégíti a gyökérzet élettani igényeit, de könnyű, vékony, dekoratív és – ami nagyon lényeges – tartós és nem törékeny. Az átültetéshez használjunk az eredetinél valamivel nagyobb edényt, de a túlságosan nagy edénynek számos hátránya van: sok helyet foglal, sok föld szükséges a megtöltéséhez, sok víz kell az öntözéshez.

A legfontosabb azonban mégis a gondosan megválasztott virágföld. Szinte minden szobanövény más kémhatású talajban fejlődik optimálisan. Az azálea, a hortenzia, a ciklámen például nem viseli el a meszes-lúgos talajt, ezzel szemben a muskátli, a szobarózsa éppen a kötöttebb, agyagos, meszes talajban érzi magát otthon.

megfelelo viragfold 03

A jó virágföld fontos sajátossága, hogy az öntözővizet felveszi és megtartja, tehát a benne fejlődő gyökereket folyamatosan ellátja vízben oldott makro- és mikroelemekkel, tápanyagokkal. Az előbbiek közül a nitrogén, a kálium, a foszfor és a magnézium, az utóbbiak közül a vas, a réz, a bór, a mangán, a cink, a molibdén a legfontosabbak. Mivel külsőre minden föld többé-kevésbé egyforma, a kertészkedő a virágföldgyártó szakértelmére és becsületére van utalva. Érdemes ezért jó hírű, márkás földet vásárolnunk.

Ritkábban esik szó – pedig ez is meghatározó a virágföldnél – arról, hogy a gondosan megkomponált táptalaj biztos támaszt nyújt a növényeknek. Szobanövényeink szárrendszere, levélzete, virágképletei, termései többnyire jelentős tömeget képeznek és a laza talajból könnyen kidőlnek, ami pedig a növény elpusztulásához vezet.

Ha tetszett a cikk, kövesd Bálint gazdát a Facebookon is!

BEZÁR