Az erdőkben, a réteken, a mezőkön milyen sokféle gyümölcstermő növény él. Ez tette lehetővé azt, hogy sok évszázaddal korábban élt eleink az élelmiszereik javarészét gyűjtögetéssel (és persze vadászattal, halászattal és madarászattal) szerezhették meg.
A begyűjtött gyümölcsöt elfogyasztották, de ezeknek a magvai a lakóhely környékén a földbe kerültek, kikeltek, az ember valamelyest ápolta, védte is a csemetéket és a jó gyümölcsöt érlelőket bölcsen így kezdett elszaporítani. Így kezdődött a gyümölcstermesztés!
Manapság, amikor rendszeresen és elég jelentős mennyiségű gyümölcsöt fogyasztunk, a gyűjtögetés már csupán szórakoztató passzió, amely időről-időre újabb élményeket hoz az étkezésünkbe. A gyümölcsnemesítők számára azonban fontos és értékes adatforrás, mert számos, termesztett fajtát a vadgyümölcsökből sikerült kifejleszteni. Lássuk hát, milyen vadgyümölcsöket kínálnak a hazai erdők, a mezők, hegyoldalak és a patakparti rétek a kíváncsi és a természetet szerető, megbecsülő embernek!
Szamóca, málna, szeder
Már május végén-június elején érik a napos erdőszéleken az élénkpiros gyümölcsű, illatos, zamatos erdei szamóca (Fragaria vesca), nagy örömet szerezve a kiránduló gyerekeknek. Olykor lehet azonban még találni különleges illatú, nagyobb szemű muskotályos szamócát (Fragaria elatior), sőt csattanó epret (Fragaria collina) is, amely utóbbi – leszakításkor – csattanó hangot ad.
Nem sokkal később érik az erdei tisztásokon a málna, amelynek szüretelése és fogyasztása felüdíti a kiránduló társaságot. Ez a gyümölcs a barna medvék kedvence, de nekünk nem kell tartanunk attól, hogy a málnát szedve egy dörmögő mackóval találjuk szembe magunkat !
Hasonló, bogyós gyümölcs a fekete színű, tüskés indákon termő szeder, amelynek szedéséhez azonban ajánlatos kesztyűt húzni, ha kímélni kívánjuk kezünk épségét.
Eper
Hasonlóan álbogyós gyümölcs a faeper, amelynek fehér és fekete gyümölcsű változatait ismerjük. Az eperfákat a XIX. század második felében, szerte az országban az utak mellé ültették nem csupán azért, hogy árnyékot adjanak a gyalogos vándoroknak, de azért is, mert az eperfák lombja szolgáltatott táplálékot az annak idején igen széles körben tenyésztett selyemhernyók számára is. De az eperfákat szívesen ültették a falusi portákra, mert a gyümölcse kedves csemegének számított nem csak a gyerekeknek, de a kacsáknak és a libáknak is.
Áfonya
Az apró gyümölcsöt érlelő fajoknál maradva kell említést tennem az áfonyáról, amely kifejezetten a savanyú kémhatású talajok növénye, ezért nálunk csak az ország nyugati határai közelében termelhető eredményesen. Két faja ismert: a piros gyümölcsű (Vaccinium vitis-idaea) a fenyves erdők (Magas-Tátra környéke) jellegzetes aljnövénye, amelynek a gyümölcséből a vadhúsokhoz tálalt, különleges zamatú mártás készül. a másik faja a sötétkék bogyókat érlelő áfonya (Vaccinium myrtillus), amely frissen fogyasztva, valamint dzsemnek feldolgozva igen kiváló csemege.
Csipkebogyó
Ősidők óta szinte egész Európában gyűjtik a vadrózsák (gyepürózsa, Rosa canina) termését, a csipkebogyót, amely lekvárnak feldolgozva jelentős mennyiségű A és C-vitamint, valamint szerves savakat és pektint tartalmaz, a termése pedig közismert népi gyógyszer. Erről Mátyus István, a XVIII. szd. jeles, erdélyi fizikusa a könyvében így elmélkedik: "Minekutána a dér egynéhány ízben megkanyarítván a bélek megkásásult, azt kitisztítván, s egybekapcsolván, szitán vagy egyéb ahhoz való edényen általverik és hecsepecs német név alatt mint liktáriumot magára, vagy nádmézzel elegyítve, írós tésztatölteléknek és a mártogató étekleveknek pirosítására és savanyítására tartják."
Más, szimpla virágú, sok pollent termelő rózsafajok is sok és értékes csipkebogyót (hecsedli) érlelnek.
Kökény, som
A Közel-Kelettől Nyugat-Afrikáig és egész Európában elterjedt bogyótermésű cserje a kökény, több, termesztett szilvafajtának is egyik őse lehetett. Sötétkék bogyóját az első fagyok után ajánlatos szedni, mert előtte az ízük igen fanyar. A fagyhatást manapság már a háztartási hűtőszekrénnyel is pótolhatjuk!
Kedves gyümölcsöt érlel az ehető som bokra; mostanában egyre több helyen tűnnek fela korábbiaknál nagyobb bogyójú, tehát könnyebben feldolgozható somfajták, de az eredeti sombokrok is kedveltek az igen korán kibomló sárga virágaik miatt, amelyeket az ilyenkor tisztuló repülésüket végző méhek szívesen keresnek fel. Az ovális alakú, piros sombogyók a fagyok előtt még igen keserűek, ezért célszerű a lepotyogott, teljesen beérett bogyókat gyűjteni.
Vadalma, vadkörte, berkenye
Sok természetjáró jól ismeri a vadalma és a vadkörte fák kellemes gyümölcsét. Ezek helyben fogyasztva is enyhítik a turista fáradalmát, de valamennyit érdemes a válltáskába is tenni belőlük, jóllehet hosszú ideig nem igen tárolhatóak., mert leszedve tovább érnek és rothadni, penészedni kezdenek.
Kevéssé ismert vadgyümölcs a berkenye, amelynek több ehető, piros-gömb és körtealakú-sárga faja gyakori a vegyes tölgyerdőkben. A berkenye gyümölcse is keserű és ez csak a fagyok hatására csökken.
Bodza
A fekete bodza egyre inkább kultúrnövénnyé alakul, mert jelentékeny területű ültetvényeket telepítenek ebből az élelmiszeripar által keresett gyümölcsfajból, de azért vadon és a kertekben is lépten- nyomon lehet találkozni a bodzabokor nagy, fehér virágzataival. A virágokból igen kellemes ízű és illatú üdítő ital készül, az érett bogyókat pedig lekvár készítésére használják fel. A virágokat és a bogyókat is lehetőleg olyan helyről gyűjtsék, ahol tiszta és pormentes a levegő!
Homoktövis
A laza homoktalajokon is megél az igénytelen, hőséget és szárazságot jól elviselő homoktövis, amelyet ugyancsak egyre nagyobb területeken telepítenek, mert a sárgás-vörös bogyói sok C-vitamint tartalmaznak és gyógyászati célokra is megfelelnek. Figyelem! A homoktövis kétlaki növény, tehát csak a nőivarú bokrok teremnek bogyókat; a hím- és a nőivarú egyedeket vegyesen kell telepíteni!
Mogyoró
És végül egy jól ismert erdei, száraz gyümölcs: a mogyoró. Erdőszéleken, tisztásokon, félárnyékos helyen tenyészik, hímbarkái a legkorábban jelzik a tavasz ébredését, érett termései pedig igen táplálóak.
