Pázsitápolás nyáron

Pázsitápolás nyáron

Mi az oka annak - kérdezte egy kedves ismerősöm a minap - hogy alig hat évvel ezelőtt telepített és azóta gondosan ápolt pázsitja kezd ritkulni, foltosodik, és elvesztette kezdetben oly vonzó, smaragdzöld színét?

Ebben az esetben is érvényes a jól ismert jelenség, amely szerint igényeink állandóan növekednek. Az a gyep, amely néhány évvel ezelőtt még gyönyörűnek tetszett, ma már nem felel meg ízlésünknek. Hát még ha átnézünk a szomszédba! Akkor látjuk csak igazán, hogy a szomszéd pázsitja mennyivel zöldebb.

De komolyra fordítva a szót, kétségtelen, hogy a hetenként nyírt, öntözött, gyomlált pázsitok életkora is meghatározott. Legszebbek a telepítés után három-négy évvel, azután egyre több velük a gond és 10 - 12 évnél hosszabb ideig kifogástalan pázsitot nemigen lehet fenntartani.

Ennek főként az az oka, hogy a pázsitot alkotó fű között elszaporodnak a kétszikű gyomok. A kertbarát környezetbarát lehetősége, hogy a gyomokat keskeny pengéjű gyomláló ásóval kiszúrogatja vagy permetezhetünk kétszikűirtó pázsitgyomirtóval. A bőségesen öntözött, félárnyékos gyepekben a mohák is megtelepednek, és elnyomják a kevésbé élelmes fűféléket.

A hazai klímán eddig ismeretlen tünet az utóbbi években egyre több helyen üti fel a fejét: a nyári esőzések után, a fűszálak tövénél kocsonyás állagú, nyálkás anyag jelenik meg, amitől a gyep körkörös foltban kifakul, sárgul, legrosszabb esetben el is pusztul. A barna nyálkás képlet algás fertőzésre utal.

A kiritkulás és a legyengülés másik oka az, hogy a lekaszált füvet nem takarítjuk fel elég gondosan. Az apróra vágott fűszálak ugyanis a nedvességtől összetapadva, nemezszerű réteget képeznek a talajon, amely nem engedi a vizet, a tápanyagokat, és a levegőt a füvek gyökereihez jutni.

Ha tetszett a cikk, kövesd Bálint gazdát a Facebookon is!

BEZÁR