A házilégy az egész Földön elterjedt rovar, amely főként az emberi településeken és azok közelében szaporodik el.
Valamikor tömegesen jelent meg a falusi lakóházak, a konyhák és az istállók falán és mennyezetén, minthogy a kerti ház padlásterében. Zümmögésével, mászkálásával és csípésével tette kényelmetlenné az emberek életét.
Bomló anyagokkal táplálkozik, betegségeket (tífusz, vérhas, himlő stb.) is terjeszt, ezért ma is indokolt és szükséges az ellene folytatott hadjárat. A legeredményesebb megelőző védekezés a legyek elterjedése ellen a tiszta környezet, az ételmaradékok eltüntetése, az élelmiszerek és készételek gondos tárolása. A lakott helyiségeket szellőztetni kell és nyáron, nappal a lehetőségek szerint sötéten ajánlatos tartani.
Ősi módszer a légypapír felaggatása a legyek által kedvelt helyekre (konyha, WC., kamra, állattartó épületek). A legyek ellen különféle riasztó és irtó vegyszerek szerezhetők be, amelyeket a kötelező óvatossági rendszabályok betartása mellett kell a lakásban alkalmazni.
A házi legyeket ősszel a légypenész nevű mikroszkópikus gomba támadja meg és elpusztítja őket. Tavasztól őszig azonban a legyek roppant szaporák, tojásaik 14 nap alatt kelnek ki, egy évben számos generációjuk keseríti meg az emberek (és a háziállatok) életét.
A légynél nagyobb rovar a kék dongólégy, amely hangos zümmögéssel vadul kering a szobában és olykor teljes erővel vágódik az ablaknak. A házilégyhez hasonlóan szennyezi be és fertőzi a környezetét.