A Grüne Woche valódi téli csemegét kínál a kertészet iránt érdeklődőknek, a képek magukért beszélnek.
2017. január 20-án nyitotta meg a kapuit és 28-ig várja a látogatókat a Nemzetközi Zöld Hét (IGW), amely 1926 óta a legnagyobb mezőgazdasági, élelmezésügyi és kertészeti kiállítás Európában. Az idei kiállítás partnerállama Magyarország, amely 1972 óta rendszeresen vesz részt rajta. A rendezvényen 1600 kiállító mutatja be a termékeit és a rendezők 400 000 érdeklődőre számítanak.
A kiállítás középpontjában a Global Forum for Food and Agriculture (GEFA) elnevezésű konferencia áll, amelyen 70 ország agrárminiszterei és agrárszakemberei vesznek részt.
A kiállítás egyéb különlegességeket is kínál a látogatóknak. Ilyen az úti étkezés és az erőital, amelyből egykanálnyi is elég ahhoz, hogy a koncentrációképesség és a memória lényegesen megjavuljon. A másik jelentős téma az Internationale Garten Ausstellung (Nemzetközi Kertészeti Kiállítás, IGA), ahol a kertészkedők legnehezebb problémáinak (műtrágyák, növényvédőszerek megválasztása) és megoldására adnak választ a látogatóknak.
Fotók: gruenewoche.de