Ahogy a fejeskáposzta vagy a sárgarépa mindennapi zöldség, úgy a spárga vagy a rebarbara nem az. Most az utóbbi termesztését mutatom be.
A rebarbara egyike a legrégebben termelt és dísznövényként is ültetett zöldségféléknek. Hatalmas leveleket és kiemelkedő virágszárat fejlesztő, impozáns, úgynevezett szoliter, évelő növény. Virágzáskor gazdag méhlegelő! Nem igényes: a hideget és a meleget egyformán jól elviseli. Szereti a napos, világos helyet, de félárnyékban is megél, sok vízre, öntözésre, bőséges tápanyagellátásra van szüksége.
A szaporítása egyszerű: most, tavasszal az idős töveket 3-5 részre lehet vágni úgy, hogy minden tőrészen maradjon rügy is. Terjedelmes bokrot nevel, ezért tövenkint egy négyzetméter területre van szüksége.
Ha virágszárat fejleszt, akkor ezt vágjuk le, vagy törjük ki, mert igen sok tápanyagot von el a tőtől.
A rebarbarának a levélnyelét hasznosítjuk, ezért a leveleket tőből kell kitörni Egy alkalommal egy tőről legfeljebb 3-4 levelet szedjünk, de ez hetente megismételhető.
Kártevője, betegsége nem ismert, vegyi növényvédelmet nem igényel.
Ha a termő tövet ősszel lehullott lombbal, fenyőágakkal betakarjuk, akkor tavasszal nagyon korán kezdhetjük el a levelek szedését: ezeknek a levéllemezéből vitaminokban gazdag főzeléket, mártást lehet készíteni.
Kaldeneker György tehetséges szakács, aki összegyűjtötte a rebarbarából készíthető finom ételeket és maga is alkotott új recepteket.
A rebarbara eredeti hazájában, Kínában a gyökerét hashajtóként használták, de a népi gyógyászat ma is javasolja az emésztés serkentésére, aranyeres fájdalmak enyhítésére és hashajtó hatása miatt.
A levélnyélből igen kiváló, kellemes zamatú kompót, befőtt, dzsem, tortakrém készül.
