Legendás akác: a jövevényből hungarikum lett

Legendás akác: a jövevényből hungarikum lett

Városban és faluhelyen egyaránt a legismertebb fa: az akác. Utcák és utak fásítására használják, árnyékot ad a kertben pihenőknek és a delelő jószágnak, erdőt, ligeteket alkot, magányosan áll ― mindenütt jelen van.


Története Észak-Amerikától Tessedik Sámuelig

Éppen ezért sokan úgy vélik, hogy az akác a magyar flóra őshonos fája. Pedig, nem! Az akác Észak-Amerika jellegzetes, igen kiterjedt területen élő fája, amelyet Robin, a párizsi botanikus kert akkori igazgatója telepített meg Európában és a nevét is tőle örökölte, mert az akác botanikai neve: Robinia pseudoacacia. Nálunk a 18. század végén vált ismertté, az elterjesztésében pedig Tessedik Sámuelnek vannak maradandó érdemei.

Hol érzi jól magát?

Az akác nem igényes a termőhellyel szemben: a meleget, a szárazságot, a homoktalajt is elviseli, sőt megjavítja a mikroklímát azzal, hogy lehullott lombja megőrzi a talaj nedvességét és ― pillangós virágú növény lévén ― még gazdagítja is a talajt a gyökerein gyűjtött nitrogénnel. Legfőbb ellensége a májusi fagy, amely egy-egy évben tönkreteszi a nyíló és nektárt termő virágokat. Levelei összetettek, páratlanul szárnyasok (lehet velük szeret-nem szeretet játszani), virágaik fürtökben csüngő fehérek, illatosak. Termésük sokmagvú hüvely. Az akác fája viszonylag gyorsan növekszik, értékes ipari, építészeti anyag. Tűzifának is jól használható, mert a nyers fa is meggyullad, elég!

Többféle hasznosítás

Manapság a legelterjedtebb fafaj, a magyar erdők egyötödét akácerdők adják. Életrevalóságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a kivágott akácerdő önmagától megújul, a sarjakból új erdőállomány nevelődik fel. Elviseli azt is, ha az utcafásításra ültetett, nagy lombú fákat barbár módon megcsonkítják. Az akácfák április utolsó napjaitól május végéig virágoznak az ország területén: a virágzás a déli, melegebb tájakon kezdődik és az északi hegyvidéken fejeződik be. Ezt a folyamatot használják ki a méhészek oly módon, hogy kaptáraikkal mindig a virágzó akácosokban telepednek le.

Részletesen kellene szólnom arról, hogy az akácfa a mézelő méhek legértékesebb „legelője", de itt és most csupán annyit említek meg, hogy az akácméz az egyik legismertebb és legmegbecsültebb hungarikum, illetve virágából szörp is készíthető!

Ha tetszett a cikk, kövesd Bálint gazdát a Facebookon is!

BEZÁR