Az apró sziget Európa közepén mégis óriási a kertészek térképén.
Életrajzom 1969. évi epizódjában már beszámoltam a Lennart Bernadotte gróffal kötött baráti kapcsolatomról. Azóta azonban olyan sok esemény történt, hogy visszatérek ehhez a számomra nagyon kedves témához. De először a sziget történelméről essék szó.
A középkorban Mainaunak fontos hadászati szerep jutott. A Szentföldre haladó svéd és norvég keresztes lovagoknak időnkint pihenőre is szükségük volt és Mainau a hosszú vonulásnak éppen a félútján fekszik. Biztonságosan védhető helyen lévén a hadak egy heti pihenőt Mainau szigetén töltöttek; itt patkolták meg a lovaikat, javították a szekereket, a fegyverzetüket, a ruházatukat és kipihenték a tíznapos út rendkívüli fáradalmait.
Amikor küldetésük véget ért, félúton hazafelé ismét Mainau lett a pihenőhelyük, de nem érkeztek üres kézzel, hoztak magukkal mediterrán vetőmagokat, palántákat, dugványokat, facsemetéket és ezeket a szigeten elültették. Ez azért volt lehetséges, mert Mainau a Bodeni-tó partjához közel fekszik és a tó hatalmas víztömege mérsékli a téli fagyokat, a melegigényes pálmafák, bambuszok, ciprusok itt a szabadban telelnek át. A több évtizedes folyamatban a sziget lassacskán arborétummá nemesedett.
A sziget tulajdonosai gyakran változtak, de leghosszabb ideig a bajor nagyhercegség birtokának részét képezte. Egy rövid ideig a Széchenyi-család tulajdonában is volt. Lajos, bádeni nagyherceg ajándékozta rokonának, gróf Lennartnak, aki a második világháború befejezése után a szigeten álló kastélyba költözött, itt alapított családot és a legkiválóbb botanikusok segítségével bemutató kertté fejlesztette a 42 hektáros szigetet. A parkot rövidesen megnyitották a nyilvánosság számára is. Évente másfél-kétmillió látogató gyönyörködhet a sziget látnivalóiban.
Egy alkalommal a kétszáz évesre becsült óriásfenyő alatti padon ülve a következőt kérdeztem vendéglátómtól: A szigeten roppant sok a látnivaló, egy nap alatt a legszorgalmasabb vendég se tud mindent megnézni; van itt gyümölcsös, zöldséges kert, vakok kertje, tavasszal több millió tulipán, később rózsa- és dáliagyűjtemény, játszótér és sportpálya, házi állatok simogatója, lepkeház, orchidea gyűjtemény, számos vendéglátó és sok-sok virág. De miért nincs szőlőskert, holott a Bódeni-tó régiója bortermelő vidék is. A látogatókat bizonyára érdekelnék a szőlőfajták, talán a szőlő feldolgozása és a borászat is. Lennart gróf szokása szerint nem válaszolt azonnal, de később azt mondta, hogy érdemes lenne erről gondolkozni!
Teltek-múltak az évek, előbb a gróf, nem sokkal később a grófnő is elhunyt és most bizonyára boldogan sétálgatnak Elysium virágos rétjein, testi maradványaik pedig a kastély melletti, ökumenikus templom kriptájában kaptak végső nyugvóhelyet. Az öt grófi gyermek is felnőtt, tanulmányaikat befejezték és önállósulásra készültek. Időközben a jogi helyzet is megváltozott: a Sziget magántulajdonból alapítvánnyá lett, amelynek a vezetője a két legidősebb gyerek, grafin Bettina és graf Björn Bernadotte lett. Egy-két év múlva levelet kaptam Bettina férjétől; azt írja, hogy Lennart gróf elmondta neki az én ötletemet és elrendelte annak teljesítését. Ki is választott egy szőlőskertnek alkalmas területet: egy szelíd dombot, amelynek déli lejtője a tóra néz. (Őt is leginkább Szigligetre emlékeztette a hely, ahol jártunk egy látogatása alkalmával.) A levél írója hangsúlyozta, hogy most kell felkészülni a szőlő telepítésére és kéri a szakmai segítségemet.
Levélben fordultak Európa bortermelő országainak valamelyik szőlészeti-borászati intézményéhez, amelyben arra kérték őket, hogy küldjenek a náluk termelt három borszőlő fajtából 100-100 gyökeres szőlőoltványt és így alakítanak ki egy nemzetközi szőlőskertet. Engem is arra kért, hogy küldjek Magyarországon közismert fajtákból szőlőoltványokat. Ezért alapos megfontolás után a következő három fajtát választottam ki: Csabagyöngye (a legrövidebb tenyészidejű, legkorábban érő csemegeszőlő), Furmint (a legkedveltebb és legismertebb fehérbor szőlő és a Tokaji-aszú alapbora) és Cserszegi fűszeres (korán érő, rendkívül illatos bort adó, gyorsan népszerűvé vált fehérbor fajta). Ismervén a szőlők nyelvét, meg is szólítottam az ismerős külsejű tőkéket, amelyek ezt válaszolták: Jó helyünk és figyelmes gazdánk van, de a szülőhazánkat nem felejtjük el soha!
A megszólított intézmények többsége eleget tett a kérésnek és a telepítés megtörtént, a szőlőskertet majdnem minden látogató felkereste! Ahogy az ültetvény termőre fordult, elkészült a korszerű feldolgozó üzem és a hagyományost a korszerűvel ötvöző pince, megkezdték a borok palackozását és értékesítését, kiváló minőségű borokat hoznak forgalomba. Három évvel ezelőtt, amikor a szülőkre emlékezve egy ünnepségre hívták meg a barátokat, alkalmam volt megtekinteni a szőlőskertet, amely jelentékeny termést ígért és a vendégek is szívesen fogyasztották a helyben termett nedűt.
