Hogyan kell a kerti muskátlit teleltetni?

Hogyan kell a kerti muskátlit teleltetni?

A muskátli fagyérzékeny növény, amelynek a fagypont alatti hőmérsékleten minden része elfagy, ezért fagymentes, lehetőleg egyenletes hőmérsékletű helyiségben kell teleltetni.


Erre a célra alkalmas a lépcsőház, a fűtetlen előcsarnok, a garázs, sőt még a pince is, mert a teleltető muskátlitöveknek nincs szükségük fényre.

Az ablakládából kiszedett vagy a virágágyból kiemelt kerti muskátlitöveket tisztítsa meg a száraz levelektől, vágja le az elhalt ágakat, a hosszúra nőtt gyökérzetet kíméletesen vágja rövidebbre, majd a töveket sűrűn egymás mellé vermelje egy ládába úgy, hogy a gyökerei a földben legyenek. Beöntözés után állítsa a ládát a telelőhelyre és a tél folyamán két-három hetenként öntözze meg a földet annyira, hogy az nyirkos legyen.

Régi, jól bevált teleltetési módszer, hogy a kerti muskátlitöveket egy csomóba kötik össze és fejjel lefelé felaggatják a pincében.

kerti muskatli teleltetes 03

Március elején az áttelelt töveket át kell vizsgálni, a leszáradt leveleket és virágokat el kell távolítani a tövekről. Ilyenkor az élettevékenység már megindul és – ha a telelőhely világos – hajtások jelennek meg; ezek többnyire sápadtak, megnyúltak, nem életképesek, viszont sok tápanyagot vesznek el a tőtől és legyengítik azt. Ezért mihelyt lehet és a fagy nem veszélyezteti a növényeket, ki kell őket ültetni a nyári helyükre, de ezt megelőzően a hajtásokat vissza kell metszeni.

További olvasnivaló a muskátliról:

Ha tetszett a cikk, kövesd Bálint gazdát a Facebookon is!

BEZÁR