Évek óta mesélek a környezetünkben élő növényekről, de a borostyánról még soha se szóltam.
Pedig lépten-nyomon találkozunk ezzel az örökzöld kúszónövénnyel, amely már a római társadalom számára is ismert volt: a bachanáliáknak nevezett dínom-dánomok alkalmával (a mai fiatalok tök jó bulinak mondanák az ilyenfajta eseményeket) borostyán hajtásból font koszorúval ékesítették a mulatozók homlokát.
A borostyán léggyökereivel felkapaszkodik a házak falára, a kerítésre, benövi az árnyékos felületeket, sőt felkúszik a fák törzsén is a koronába. Igen gyakori növénye a temetőknek, mert szinte gondozás nélkül képes elszaporodni.
Van egy különlegessége: a fiatalkori növények indái ötosztatú leveleket viselnek. Rengeteg változata van, közöttük fehér, vagy sárgán tarka, apró vagy nagyobb levelűek. Az időskori alakja bokorszerűen nő, virágokat nyit és ősszel fekete bogyókat érlel, levelei pedig oválisak. Sokan úgy gondolják, hogy az ilyen növény nem is borostyán, hanem valami másféle növény!
A szaporítása nagyon egyszerű: egy friss hajtást le kell vágni a tőről és be kell dugni a porhanyós talajba, ahol néhány hét alatt gyökeret fejleszt és növekedésnek indul. Érdemes betelepíteni a kertbe, mert nagyon jól elviseli az árnyékos, kevés napsütésben részesülő helyet is.
