A fűszerkert egyik alappillére, akárcsak a petrezselyemzöld és a kapor. Pionírnövénynek is nevezhetném, mert - tapasztalatom szerint - aki kertészkedni kezd, először metélőhagymát szokott vetni vagy ültetni.
Története
Nevezik pázsithagymának is, de a legtöbben a német eredetű nevén, snidlingként ismerik. Egyike a legegyszerűbben, problémamentesen termelhető, bár korántsem olyan nagyon igénytelen fűszernövényeknek.
A metélőhagyma (Allium schoenoprasum) a liliomfélék családjába tartozó növény, amelynek a föld felszíne alatt számos apró hagymája van. Ezek - felépítésüket tekintve - nagyon hasonlóak a snidling legközelebbi rokonának, a vöröshagymának föld alatti részéhez. Föld fölötti részén a hengeres hagymalevelek sűrűn, egymás mellett állva törnek elő a földből.
Két típusa van. Az egyik erőteljes növekedésű, és 60-70 cm magas levélzetet fejleszt. Nálunk általában a finomabb levelű (f. riparium) típust termelik, amelynek vékony levelei csupán 20-30 cm magasságúak; sűrű állományban szinte egybefüggő gyepet képeznek.
A metélőhagyma igen kevés helyet vesz igénybe. Nemcsak a veteményeskertben termelhetjük, hanem a kertnek jobban szem előtt levő helyein is. Így felhasználhatjuk például az egynyári virágágyak szegélyezésére, de beültethetjük az évelőágyakba is, hiszen tavasztól őszig szép, üde zöld, és június elején csinos gömbvirágzatot is fejlesztenek, amelyben hosszan nyíló kékeslila virágok ülnek. Ezeket a méhek is szívesen felkeresik. A magok június végére érnek be annyira, hogy össze lehessen gyűjteni őket a kővetkező évi vetés céljára.
A metélőhagyma keskeny levelei sokféle vitamint és az emberi szervezet számára értékes ásványi anyagot, továbbá illat- és zamatanyagokat tartalmaznak.
Termesztése
A metélőhagyma hidegtűrő növény, amely még a kemény teleken sem károsodik számottevően. Tavasztól őszig a kisebb árnyékot is elviseli, ezért nyugodtan ültethetjük a fiatal gyümölcsfák közé is. A tápanyagokkal jól ellátott talajokban fejlődnek a levelei gazdagon, és különösen a gyorsan felvehető nitrogénműtrágyát hálálja meg bőséges levélhozamával. A fejlődés kezdeti szakaszán - a magvetés, illetve az ültetés után - bőséges vizet igényel, de később már elviseli az időleges szárazságot, ezért többnyire öntözés nélkül termesztik.
Magvetésére már március végén, április elején kell gondolni. Gondozott, mélyen felásott talajba vessük, mert gyökerei mélyen helyezkednek el. Az apró, fekete magjából 2-3 grammra van szükség egy m2 elvetéséhez, én azonban rendszerint valamelyik veteményeságyás szélére vetem, ahol külön helyet nem foglal. Egy négytagú család számára két folyóméter vetés teljesen elegendő, de ha ez nincs, akkor hiányzik!
Mint a többi hagymaféle, a metélőhagyma is viszonylag lassan kel ki, a vetés után csak 3-4 hét múlva látjuk az első, vékony szikleveleket. A csírázás és a kelés idején bőséges vízellátást és sok tápanyagot igényel. Ezeknek a hiányában rosszul, hiányosan kel. Az ilyen állomány később is kevés levelet fejleszt, és a levélcsúcs gyakran megbarnul, elszárad.
A magvetéstől számított 8-10. héten a növényeket átpalántázhatjuk frissen felásott, lehetőleg laza szerkezetű talajba, egymástól 20-25 cm távolságra. A kis, gyámoltalan növénykéket nem egyesével, hanem kisebb csomókban emeljük ki a földből - lehetőleg teljes gyökérzettel, sőt a gyökérzetet körülvevő földdel együtt, mert így a legkevésbé sínyli meg a helyváltoztatást.
Az első évben a zöld "gyep" megerősödését kell célul kitűzni, ezért ebben az évben a lombját még nem nyírjuk. A második évtől kezdve azonban egy idényben kétszer-háromszor is levághatjuk a zöld leveleket. Minél mélyebben vágjuk őket, annál erőteljesebben sarjadnak az újak!
A metélőhagyma évelő növény ugyan, de nem szeret sok évig egy helyen élni, ezért ajánlatos három-négy évenként más helyet keresni számára a kertben.
A magvetésen kívül tőosztással is szaporíthatjuk, és ha már vannak erőteljes töveink, akkor a kiskertek művelői számára ezt a gyorsabb és egyszerűbb módszert javasolom.
A tövek rendszerint a második évben érnek el olyan fejlettséget, hogy szét lehet őket két-három részre ültetni. Ezt akár ősszel, akár tavasszal megtehetjük, de biztonságosabb az őszi tőosztás, feltéve, hogy a fagyokig az átültetett növények még gyökeret ereszthetnek az új helyükön.
A veteményeskertben vagy a kert más helyén ültetett metélőhagymával nem sok dolgunk van, legfeljebb a gyomnövényektől kell védeni, és időnként meg kell kapálni, hogy a sokkal életrevalóbb gyomok el ne nyomják őket.
Kártevő és betegség nem szokta a metélőhagymát megtámadni.
Egy fontos felhasználási módja ennek a kedves növénynek a téli hajtatása. Ez már nyáron kezdődik, mert azokról a tövekről, amelyeket hajtatni kívánunk, nem vágjuk le nyáron a leveleket, hogy a hagymáikban minél több tápanyagot raktározhassanak el. A kiszemelt, erős, dús lombú töveket szeptemberben kiássuk a földből, és a hagymák közül kiszedjük az esetleges gyomnövényeket, füveket. A lombjukat rövidre vágjuk, és cserépbe vagy műanyag pohárba, jó kerti földbe ültetjük őket. Október végéig tartsuk az edényt hűvös, árnyékos helyen, és csak nagyon mérsékelten öntözzük, mert különben a levelek gyorsan felnyurgulnak, és a hagymák esetleg elrothadnak. Az edénybe ültetett egészséges növények ilyen körülmények között - egyelőre még a szabadban - három hét alatt új, sötétzöld leveleket fejlesztenek.
Amikor az idő téliesre fordul, akkor a metélőhagyma legjobb helye a napos ablak kér szárnya között van. Ha nagyon meleg szobában vagy konyhában tartjuk, akkor a levelek elvékonyodnak, és olykor a levéltetvek is megtelepszenek rajtuk, ami ellen nincs védekezés.
A friss zöldet ollóval és minél mélyebben vágjuk le. Ezután a tövek ismét új lombot fejlesztenek úgy, hogy egy télen háromszor-négyszer "arathatunk".
A letermett tövek továbbnevelésével nem érdemes fáradozni, mert a téli hajtatás következtében a hagymácskák annyira kimerülnek, hogy azok regenerálódásra vajmi csekély a remény. A következő télre neveljünk elő - tavaszi magvetéssel új és friss erőben levő töveket!
Felhasználás
A metélőhagyma egész évben fogyasztható, de a legértékesebb télen. Leveleinek íze a vöröshagymáéra és ugyanakkor némileg a fokhagymáéra emlékeztet, étvágygerjesztő és gyomorerősítő hatása van. Csak nyersen szokták fogyasztani, apróra vágva. Nem szabad főzni, mert akkor az íze és a zamata elillan. Pikáns íze miatt a diétás ételek egyik fontos fűszerezője, de egyben olcsó vitaminforrás is.
Szendvicsek díszítésére, burgonya-, bab-, borsó-, húsleves ízesítésére használható, és nagy lehetőséget kínál a háziasszonyi fantázia csapongásának a hal- és tojásételek változatosabbá tételére. Túróba, lágysajtokba és mártásokba is keverhető.
