A kikeleti bangita (Viburnum x Bodnantense) nevét a Bodnant kert után kapta, mert oda ültették először, Dél-Angliában.
Eredete
Angliában, állították elő a Vibunum fragrans (V. farreri) és a V. grandiflorum keresztezésével, a XX. század elején.
Virágzási ideje
Angliában akár novembertől márciusig tarthat, de magyarországi teleken csak januártól márciusig, ha kedvezően enyhe a tél. 2010-ben például csak márciusban kezdett virágzani.
A téli virágzás a legértékesebb tulajdonsága, de fontos az erős kellemes illata is, ezért érdemes olyan kerti út mellé telepíteni, amelyen gyakran járunk.
Leírása
2-4 m magasra nő, ágai vöröses színűek, egyenesek, meredeken állók. Kevés elágazása van. Lassan növekedik. Levele 7-10 cm-es, hosszúkás, kezdetben bronzos, majd sötétzöld lesz, ősszel pedig vörösre színeződik. Lombhullató. Virágai sötét rózsaszíntől a fehéres rózsaszínig változnak fajták szerint. Termése kékesfekete bogyó, nem tisztázódott, hogy mérgező vagy sem.
Fajtái
Charles Lamont
Nagyon illatos, napraforgóra illatára emlékeztetve. Sötét rózsaszín virágú.
Dawn
Virága vaníliaillatú, világos rózsaszín.
Deben
Virága mézillatú, fehéres rózsaszín. Sokáig virágzik, de fagyérzékenyebb a testvéreinél.
Igényei
Napos, félárnyékos helyre való, nyirkos, nyáron nem túlságosan kiszáradó talajba. A talaj lehet kissé meszes, de savanyú kémhatású is. Nagyon fontos, hogy széltől védett helyen legyen. Fagytűrése 10-15 Celsius fokig terjed. Sajnos 2010 kései telén sok virágrügy megfagyott.
Metszése
Az első 4-5 évben nem ajánlatos metszeni. Azután viszont érdemes, 2/3-ra kurtítva a vesszőket, virágzás után. Ezzel serkentjük az új virágok képződését, és egyensúlyba hozhatjuk az ágrendszerét, kialakíthatjuk a bokor formáját.
Szaporítása
Dugványozással vagy bujtással.
Kártevői
Gombabetegségek nem támadják meg. Inkább a fekete bab-levéltetű (Aphis fabae) szívogatja a hajtás zsenge részét és a fekete olajbogár (Galeruca tanaceti) rágja néha a leveleit.