Hatalmas megtiszteltetés számomra a Prima Primissima díj átvétele, amellyel kapcsolatban szeretnék néhány gondolatot megosztani a kedves Olvasóval.
Az alapítvány honlapjáról idézem:
„Tíz kategóriában 15. alkalommal vehették át a Prima Primissima a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten.”
Zsenge gyerekkorom óta arra törekedtem, hogy a környezetemben élő embertársaim közül is minél többen ismerjék meg az alkotói, a termelői, vagy éppen a szolgáltatói munka igaz örömét. Azt az örömet, amelyet a gyárakban, a szántóföldeken, az irodákban, az iskolákban, a kórházakban és a színházakban végzett munka szerez nemcsak annak, aki elvégezte, hanem az egész társadalomnak is. Mert az elvégzett, jó, versenyképes munka nem csupán egyéni tulajdon, hanem a társadalom tulajdona is! És csak ez teszi lehetővé, hogy utódaink kiegyensúlyozottabb, békés és boldog világban élhessenek.
Ezért örültem, hogy a Közművelődés kategóriában vehettem részt ebben a nagy versenyben és csak annyit ígérhetek, hogy amíg erőmből futja, ennek az elvnek a megvalósulásáért fogok dolgozni.
Hosszú, mozgalmas és izgalmas életút van mögöttem. Kertész vagyok és megjártam ennek a szakmának szinte minden lépcsőfokát.
Tanulmányaim befejezése után voltam őstermelő, kétkezi kerti munkás, állami gazdaság vezető szakembere, a kertész hetilap főszerkesztője és 18 évig a Magyar Televízió Bálint gazdája. Közben könyveket, cikkeket írtam, előadásokat tartottam és az utóbbi években az interneten is igyekeztem hasznos tanácsokat adni a kertészkedőknek.
Amit nem tudtam volna megtenni feleségem, a szűk családi köröm, valamint a társadalom segítsége és támogatása nélkül, amit valamennyiüknek – itt és az ország egész területén – hálásan köszönök.
Gárdonyi Géza példája áll előttem, aki nem csupán kiváló regényíró, de a falusi életnek is kiváló ismerője volt. Igen sokra értékelte a pedagógusi munkát, különösen a falusi tanítók munkáját, akiket ezért „lámpásnak” titulált. Amíg a sors engedi, én is szeretnék ilyenféle, picike lámpás lenni.