Napos, őszi időben olykor furcsa jelenséget észlelhetünk a szabadban sétálva: a levegőben lengedezik, szálldos egy gyöngyházfényű, vékony fonal. Ezt nevezik ökörnyálnak.
Ezek nem mások, mint a pókok „sárkányrepülői” és úgy keletkeznek, hogy a fiatal pókok felkapaszkodnak egy bokor vagy egy oszlop csúcsára, ahol a mirigyeikből hosszú fonalat választanak ki; erre kapaszkodnak fel és repülnek a fonal segítségével sokszor jelentékeny távolságra is.
Egy megfigyelő szerint az ökörnyál még 2000 méter magasságig is eljuthat!
Nagyon érdekes jelenségről van szó, amely az ősz beköszöntével válik különösen gyakorivá. Az ökörnyálat régebben sokféle babona és népi hiedelem övezte, például az időjárással vagy a termés jóslásával kapcsolatban. Egyesek úgy hitték, hogy ha sok ökörnyálat látni a levegőben, akkor hosszú és enyhe ősz várható. A fonalakat a szél könnyedén felkapja, így a pókok akár több száz métert is utazhatnak ilyen módon, új területeket hódítva meg.
Ezek a pókok, amelyek a szálakat létrehozzák, általában kicsik és könnyűek, így a légáramlatok segítségével képesek ilyen nagy távolságokat megtenni. Az ökörnyál finom szerkezete és könnyedsége miatt szinte lebegni látszik a levegőben, ami különösen szép látványt nyújt, amikor a napsugarak megcsillannak rajta. Bár sokan azt gondolják, hogy az ökörnyál egyfajta légköri jelenség, valójában nagyon is földi eredetű.
Az ökörnyál jelentősége abban is rejlik, hogy segíti a pókok terjedését és a populációk fennmaradását. Egy-egy ilyen „repülés” lehetőséget ad a fiatal pókoknak, hogy új területekre telepedjenek le, ahol kevesebb a konkurencia és több az élelem. A jelenség különösen jellemző a mérsékelt éghajlati övezetekben, ahol az őszi hónapok száraz és szeles időjárása ideális körülményeket teremt a „repüléshez”.
Az ökörnyálak látványa tehát nemcsak esztétikai élményt nyújt, hanem egy fontos ökológiai folyamatot is tükröz. Ahogy a pókok szétterjednek, hozzájárulnak az ökoszisztémák egyensúlyához és a kártevők természetes szabályozásához is.
