Mindenekelőtt azt, hogy a szemzés a legegyszerűbb és legbiztosabb, éppen ezért a legelterjedtebb vegetatív szaporítási módszer, amelyet a gyümölcstermő növényeknél, valamint a rózsáknál és egyéb dísznövényeknél is alkalmazunk.
A szemzés lehet hajtószemzés, ami azt jelenti, hogy az alanyba behelyezett szem rövidesen kihajt és a fagyokig be is érik. Az alvószemzés ettől abban különbözik, hogy a behelyezett szem az ősz folyamán már nem hajt ki, nyugalomban marad és az új hajtás csak tavasszal jelenik meg. A hajtószemzést a rózsáknál, az alvószemzés a gyümölcsfacsemetéknél szokták alkalmazni.
A szemzőhajtást lehetőleg a szemzés előtt rövid idővel vágjuk le az anyatőről, amely egészséges, bőven termő (virágzó) egyed legyen. A hajtásról eltávolítjuk a leveleket úgy, hogy a levélnyélnek csak fél centiméteres csonkja maradjon a rügy felett.
Az alany tövén vagy hajtásán szemzőkéssel T alakú bemetszést készítünk, a szemzőhajtásról levágunk egy szempajzsot és azt az alany T alakú nyílásába toljuk. A szemzést bekötjük rafiával vagy puha pamutfonallal.
8-10 nap múlva megvizsgáljuk a szemzési munkánk eredményét és, ha azt tapasztaljuk, hogy a szempajzson levő levélnyélcsonk könnyen leválik, akkor a szemzés sikerült. Egy-két hét múlva a kötést is fel lehet lazítani.
A sikertelen szemzést meg lehet ismételni!