Ez a legegyszerűbb oltási mód, amelyet némi gyakorlat után mindenki képes elvégezni és valljuk be őszintén: a kertész számára nincs nagyobb boldogság, mint amikor a saját „nemesítésével” dicsekedhet a kert látogatói előtt!
A héj alá oltás ideje tavasszal, a nedvkeringés megindulásakor van, de a nemes hajtást még ősszel kell megszedni és szakszerűen tárolni a felhasználásáig. Oltóvesszőnek legalkalmasabb az egyéves, jól beérett vessző középső része. Oltócsapnak (egy- vagy kétrügyes oltóvessző) csak hajtórügyet (vékony, a vesszőhöz simuló rügy) használjunk, mert a termőrügyből nem fejlődik hajtás, már pedig az oltás továbbneveléséhez hajtás(ok)ra van szükség.
A héj alá oltáshoz az alanynak vastagabbnak kell lennie, ezért az alany ágát ferde metszlappal, simára levágjuk, a héjat függőlegesen felhasítjuk és óvatosan megemelve elválasztjuk az ág farészétől. Az oltóvesszőt ferdén megvágjuk, a szélén a héját egy kissé levékonyítjuk, majd az alany ágának a héja alá toljuk annyira, hogy az oltóvesszőn levő rügy kissé a metszlap alatt legyen.
Ezután az oltást rafiával vagy puha pamutszállal bekötözzük és oltóviasszal bekötjük.
Célszerű az oltás fölé, vékony vesszőből egy védőkarikát kötni, nehogy a madarak az oltóvesszőt kitörjék.
Az oltás két-három hét alatt láthatóan összeforr, az oltóvessző rügye kihajt, az oltás sikerrel járt! Mivel az alanyként szolgáló ág vastagodik, ezért a kötözőanyagot ilyenkor le kell bontani.