A magaságy elhelyezése a kertben

A magaságy elhelyezése a kertben

A termesztendő növények többsége fény- és melegigényes, ezért a magaságy helyét napfényes területen kell kijelölni. Fák alatt és az épületek árnyékában nem várhatunk eredményt vállalkozásunktól.

A magaságy sík területen legyen, de kedvező az is, ha a kert vagy telek kissé magasabban fekvő részére kerül. Itt ugyanis a kora tavaszi fagyok kevésbé tehetnek kárt a korán kikelt, illetve kiültetett növényekben. Az ilyen helyen attól se kell tartanunk, hogy a tavaszi olvadás idején a sok hólé vagy a nyári heves esők vize összegyűlik, és a magaságy aljában levő szerves anyagok rothadását idézi elő.

Kedvező, ha az uralkodó szelek irányából a magaságyat épített fal vagy kerítés védi, mert a szél a növényekben kárt tesz, és kiszárítja az egyébként is nagyon vízigényes magaságy anyagát.

A magaságy elkészíthető akár egy városi ház napos udvarán is, ahol a talajt kővel burkolták, azaz a magaságy anyagának nem kell föltétlenül közvetlen kapcsolatban lennie a természetes talajjal.

Mód van a termelésre olyan telken is, amely a zöldségeságyások kialakítására túlságosan keskenynek bizonyult, továbbá ott is, ahol a közelben a vizet és a talaj tápanyagait agresszíven felvevő, magas sövény (pl. orgona- vagy gyertyánsövény) van. Ilyen helyen a sík talajon termesztett növények állandóan „éheznek és szomjaznak". A magaságyban termesztett növényeket függetleníteni tudjuk a talajviszonyoktól. Ez teszi lehetővé azt is, hogy a magaságyban olyan növényeket is termesszünk, amelyek egyébként az adott talajviszonyok között nem élnek meg. Az én füredi kertemben például sohase sikerült valamirevaló zöldpaprikát és tojásgyümölcsöt termelni a talaj rendkívül nagy aktív mésztartalma miatt. Amióta magaságyat készítettem, azóta a családi konyha nem szűkölködik ebből a két kiváló terményből sem.

A magaságy kialakításakor feltétlenül hagyjunk körülötte legalább 50 cm széles utat, mert csak ez teszi lehetővé a rendszeres gondozást. Ha tolószékből akarják a munkákat elvégezni, akkor olyan széles útra van szükség, amilyenen a tolószékkel biztonságosan lehet közlekedni.

Miből készül a magaságy?

A magaságy 80 cm magas keretének elkészítéséhez sokféle anyag alkalmas. A magam részéről közönséges puhafa deszkát használtam, a keret rögzítésére pedig ún. staflikat vásároltam. Megfelel azonban erre a célra a széldeszka és a bőrdeszka is. Össze lehet a keretet róni lécekből, sőt fűzvesszőfonatból is. Ahol bőségesen áll rendelkezésre faanyag, ott hosszában kettéfűrészelt rönkfákból igen látványos, mutatós keret készíthető.

Számolni kell azzal, hogy a faanyag az állandó öntözés, a csapadék és a téli időjárás hatására elég gyorsan romlik, korhad. Ezért a természetes fából készült keretek élettartamát csupán 4-5 évre lehet becsülni. A faanyag tartósítása lehetővé teszi a keret további 2-3 éves használatát.

A keretet úgy kell elkészíteni, hogy az elemek között 5 mm-es hézag legyen, amelyen keresztül a felesleges víz elszivároghat. A hézag ennél szélesebb ne legyen, mert akkor azon a föld is kifolyik.