A rovarok e népes csoportjának tagjai valamennyi gyümölcstermő növényünkön előfordulnak, sőt nem egy gyümölcsfát vagy bokrot több fajuk is károsítja.
Évente számos nemzedékük fejlődik, így hihetetlen gyorsan képesek káros mértékben elszaporodni.
Életmódjuk alapján két nagy csoportba sorolhatjuk őket:
Az egyik csoportba az egygazdás fajok tartoznak.
Ezek egész életüket gazdanövényükön töltik, a gyümölcsösben egész évben védekeznünk kell ellenük. Ide az almatermésűeket károsító zöld almafa-levéltetű, az őszibarackon előforduló fekete őszibarackfa-levéltetű, a kis ribiszke-levéltetű, a hajtászsugorító köszméte-levéltetű és a tarka diófa-levéltetű tartozik.
A másik csoportba a többgazdás fajok tartoznak.
Ezek fő gazdanövényükön, a gyümölcstermő növényeken telelnek, majd tavasszal néhány nemzedékük is ezeken károsít. Ezt követően nyári tápnövényeikre vándorolnak (főleg lágy szárú növényekre), és csak ősszel, tojásrakás céljából telepszenek vissza a gyümölcsfélékre. Gyümölcsösben ezek a fajok ellen csak a tél végén és tavasszal kell védekezni.
Ide az almatermésűeket károsító fűre-váltó zöld almafa-levéltetű, a szürke almafa-levéltetű, a hamvas körtefa-levéltetű, a sárga szilvafa-levéltetű, a fekete meggy- és cseresznyefa-levéltetű, a levélpirosító ribiszke-levéltetű, valamint a mandula-levéltetű sorolható.
Vannak olyan többgazdás fajok is, amelyek egy része nyáron lágy szárú tápnövényekre vándorol, másik részük viszont újabb gyümölcsfákra repülve, továbbra is a gyümölcsösben károsítanak. Ide az őszibarack és a szilva gyakori kártevői, a hamvas őszibarack-, és a hamvas szilvafa-levéltetű, valamint a zöld őszibarackfa-levéltetű tartozik. Ellenük, ha szükséges, a nyár folyamán is védekeznünk kell.
Kártétel
Közös jellemzőjük, hogy sárga, zöld, fekete, tarka vagy viaszos bevo¬natú egyedeik tömegesen lepik el a megtámadott növényrészt, a levelet, a hajtást, a kocsányt, a bimbót, esetleg a gyümölcsöt is. Szívogatásuk hatására a levelek begörbülnek, sodródnak, egyes fajok (például levélpirosítók) a levélfelületen hólyagosodást, sárgás vagy vöröses elszíneződést is okoznak.
A hajtásvégek meggörbülnek, deformálódnak, leveleik gubancot képeznek. Kártételük hatására a lombveszteségen és hajtáspusztuláson kívül gyengül a növény fejlődése, csökken a termőrügyképzés. Számos fajuk jelentős mennyiségű mézharmatot ürít, amelytől a megtámadott növényrészek fénylő, ragacsos felületűek lesznek, gyakran a korompenész is megtelepszik rajtuk. A levéltetvek mint vírusterjesztők is jelentős kárt okoznak.
Védekezés
A tél végi, nyugalmi időszakban végzett permetezések gyérítik egyedszámukat. Káros mérvű elszaporodásukat viszont a vegetációs időben kell megakadályozni. Jó, ha még kis egyedszámuk esetén - tehát a telelő tojásokból kikelt ún. ősanyák, és az elevenen született utódaik ellen - már védekezünk, és nem várjuk meg, míg nagy tömegben károsítanak. A rügyfakadást követően, amikor még nem élnek a besodródott levelek között, könnyebben el is pusztíthatok, ilyenkor még az érintőmérgek (pl. Decis, Karate) is hatásosak ellenük. Ezt azért is célszerű figyelembe venni, mert így a védekezés összekapcsolható a rügyfakadáskori sodrómoly és araszolóhernyók elleni permetezéssel. A későbbiekben (körülbelül a fehérbimbós állapottól) már csak felszívódó hatással is rendelkező rovarölő szert (pl. Mospilan, Actara, Pirimor) használjunk. Ha tavasszal eredményesen védekeztünk kertünkben a levéltetvek ellen, akkor a nyár folyamán csak a betelepülő egyedek és felszaporodó utódaik ellen szükséges egy-egy alkalommal permeteznünk.
