Már a nevével is bajlódnunk kell: a szakember ugyanis minden Fragaria botanikai névre hallgató növényt szamócának nevez.
A fogyasztó azonban különbséget tesz: az apró, erdőn, mezőn gyűjtött (és csak ritkán kertben ültetett), aromás vadgyümölcsöt szamócának, a termesztett, nagy gyümölcsűt pedig epernek, földiepernek mondja.
Jogában áll, nem érdemes küzdeni elnevezések ellen. (Még mindig elfogadhatóbb, mint a modoros pari, burgi, TV-paprika, amely utóbbi nem televíziót, hanem töltenivalót jelent.)
Múlt
Az eper szó megjelenik már Lippai János: Posoni kert című művének második könyvében, a Veteményes-kertben (1664) a következőképen:
Fragaria, Fraga, Epery: Az Epery, noha nemszinte a kerti vetemények-közzé való gyümölcs: hanem inkább erdei, és mezei: mert a Réteken és a bokrok közzött, a szőlők lábjában, az sövény mellett, eleget talál ember, mindazonáltal, ha a kertben ültetik, és kivált-képen való bajmolódással bánnak vele, sokkal nagyobb és édesebb leszen: a ki az embernek hasznos, és elégséges eledele.
Több helyütt is látható a szamóca Mátyás király korvináinak művészi iniciáléjain és megénekelte Csokonai Vitéz Mihály is A szamóca című költeményében:
Kedves szamóca! téged
Én-én az istennek
S az istenasszonyoknak
Tennélek asztalára.
Sőt, csak beszélni tudnál,
És csókot adni mindjárt
Hasonlatos lehetnél
A Lilla ajakához.
A szamóca kétségkívül a gyümölcs-színtársulat egyik ígérete : szép, pirospozsgás, vidám, pajkos, a közönség kedvence. Az általunk fogyasztott, hazai gyümölcsök közül a szamóca érik legkorábban tavasszal. Kosztolányi Dezső az epret „színésznőnek”, a szamócát „színinövendéknek” nevezi (Zsivajgó természet, 1930).
A nagy gyümölcsű szamóca (Fragaria x ananassa) a hazai gyümölcsök között újoncnak, pályakezdőnek számít, hiszen társait, az almát, a körtét, a szilvát, a kajszibarackot, stb. évszázadok óta termelték a Kárpát-medencében, ez pedig először 250 évvel ezelőtt vált ismertté .
A szamóca ősét Amadée-Francois Frésier (1628-1773) tengerész hozta 1714-ben Chiléből Európába. A hat hónapos hajóút nem telt el bonyodalmak nélkül, hiszen a palánták öntözéséhez szükséges édesvizet a matrózok ivóvízkészletéből kellett elspórolni. Végül is Frésier öt növényke boldog tulajdonosaként szállott partra. Alaposan eltúlzott leírása szerint az általa hozott, Fragaria chiloensis növények tyúktojás nagyságú gyümölcsöket érleltek, valójában azonban a gyümölcsök – valamennyi növény nőivarú lévén – mai szemmel nézve nem voltak nagyok!
A szamóca történetében jelentős esemény volt, amikor Duchesne, versaillesi botanikusnak sikerült Európába hozni nagy bogyójú, skarlátvörös színű és kemény húsú gyümölcsöt érlelő Fragaria virginiana palántákat. A spontán keresztezés könnyen létrejött, minthogy a két faj kromoszómaszáma azonos volt. Az új, Fragaria x ananassa kiváló zamatát és a gombabetegségekkel szembeni ellenállását a chilei, kellemes színét és konzisztenciáját pedig a virginiai szülőjétől örökölte.
Jelen
Az azóta eltelt két és fél évszázadban sok ezer szamócafajtát állítottak elő a nemesítők. Ezek egy része évtizedekig keresett volt, mások néhány év alatt kihullottak a termelési verseny rostáján. (Apám – emlékezetem szerint – legalább 15 éven át termesztette a Rotkapchen von Schwabenland nevű fajtát, amelynek palántái Németországból származtak.) A fajtaváltás az utóbbi években rendkivül felgyorsult, manapság szinte évente lehet egyre több és jobb gyümölcsöt termő palántákat ültetni.
A XX. század nyolcvanas éveiben következett be egy nagy technológiai innováció: a frigó-szamócapalánták telepítése. A módszer lényege az, hogy a termő szamócatövekről késő ősszel, de még fagymentes időszakban palántákat termelnek ki. Ezek lomblevél nélküli, jól fejlett, zárt csúcsrüggyel rendelkező, erős, bojtos gyökérzetű palánták, amelyeket -1-2 °C fokos hőmérsékletű hűtőházban tárolnak a márciusi kiültetésig. A jól előkészített talajba ültetett és gondozott palánták május végén - június elején már gyümölcsöt érlelnek. Vagyis a szamóca az egyetlen hazai gyümölcsfaj, amelyet a türelmetlen ember is bátran telepíthet, hiszen az ültetés után csupán három-négy hónapot kell várnia, hogy munkája gyümölcsét élvezhesse!
Jövő
A szamócának történelmileg rövid a múltja, gazdag a jelene és ígéretes a jövője! Kis helyet foglal, tápláló és ízletes, ezért vízkultúrában akár az űrhajóban is termelhető. A Purdue Egyetemen (Lafayette, USA) számos fajtát vizsgálva erre a célra a Seascape fajtát minősítették a legalkalmasabbnak, mert a termelése kevés energiát fogyaszt és kevés gondozást követel. Ez a folytontermő fajta hat hónapon át érleli a gyümölcseit függetlenül attól, hogy tíz vagy húsz órán át kap fényt. Tízórás megvilágítás esetén viszonylag kevés, de nagy gyümölcsöket érlel.
Az űrszamóca nagy értéke, hogy kevés a hulladéka, ezért a fejes saláta, a hónapos retek és a paradicsom mellett vízkultúrában ideális növénynek látszik arra, hogy LED megvilágítás mellett az asztronauták is termelhessék.