Gyűjtésre érdemes fűszerek és gyógynövények

Gyűjtésre érdemes fűszerek és gyógynövények

Ha most nyáron a természetet járjuk, érdemes feltöltenünk fűszerkészleteinket egész évre. Ehhez szeretnék ötleteket kínálni.

A gyakorlott kertész nem rabszolgája a kertjének, hanem ura, gazdája a csekélyke birodalmának, ahol a saját kedvére és kockázatára tevékenykedik. Minden munkálatot gondosan és idejében végez el, de időt szakít arra is, hogy sportoljon, szórakozzon és ismereteit gyarapítsa.

Nos, ilyenkor, nyár és a vakációk idején kellemes kikapcsolódás az országjárás, a bel- és külföldi utazás, a könnyű séta a hegyekben, erdőkben, a tavak és folyók vagy éppen a tenger mellett. Ennek során eljut mezőre, rétre, legelőre, szántóföldre, szőlőbe és gyümölcsösbe, ahol a figyelő ember sok értékes, hasznos és szép növényre talál. Ezek között is leghasznosabbak a vadon termő fűszer- és gyógynövények.

Egészítsük ki a fűszeres polcunkat!

Az elmúlt évszázadban sokáig úgy vélekedtünk, hogy a kereskedelmi forgalomban megvásárolható délszaki fűszerek (bors, szegfűszeg, vanília, fahéj stb.) minden szakács igényeit kielégítik, most azonban örvendetesen megélénkült az érdeklődés a hazai termelésű és a vadon termő fűszer- és gyógynövények iránt, mert ezeket kiválóan fel lehet használni egyes betegségek gyógyítására és a háziasszonyok által „alkotott" ételek ízesítésére, színezésére, illatosítására. Márpedig a helyesen elkészített, jól fűszerezett étel nem csupán táplálék, hanem az egészség és az életöröm forrása is. Sok, vadon termő növény az egészségünket és a jó étvágyunkat fokozza. Ezért érdemes a kivételesen gazdag magyar flórát megismerni és kirándulásaink alkalmával begyűjteni, majd frissen, vagy megszárítva egész évben használni.

A gazdag választékból a néhány legfontosabbat (amelyeket nyáron lehet begyűjteni) az alábbiakban ajánlom szíves figyelmükbe:

Kamilla

A legismertebb gyógynövény a kamilla, vagy orvosi székfű, amelynek a virágzása ugyan már befejeződött, de azért még mindig lehet gyűjteni és a virágból készített teát nyugtatóként, görcsoldó, emésztést serkentő, izzasztó, gyomor- és bélpanaszok esetén használni. Eredményesen lehet vele szemgyulladást enyhíteni, jó toroköblítő és foghúserősítő hatása van. Sokaknak mindennapos itala a kamillatea, mert íze kellemes és jó közérzetet nyújt.

gyujtesre erdemes gyogynovenyek 02

Hársfa

Most lehet szedni a hársfák virágait. Tudni érdemes azonban, hogy emberi gyógyászatra csak a kis- és a nagylevelű hársfák virága alkalmas, az ezüsthárs virágja azonban csak ipari feldolgozásra megfelelő. Kérem, mindenki bánjon kíméletesen a hársfákkal, ne tördelje az ágait, ne kopassza meg túlzottan a fákat, mert jövőre is szükség lesz a virágaikra! Amelyek meghűléskor izzasztásra, köhögéscsillapításra, idegerősítőnek, toroköblítőnek és fürdőnek is igen alkalmasak.

gyujtesre erdemes gyogynovenyek 03

Bodza

A fekete bodza virága és érett bogyója kiváló, enyhe hashajtó és erős köhögéscsillapító, izzasztó és vizelethajtó. Egyre többen fogyasztják napi rendszerességgel a bodzavirágból készített üdítő italt. A bodza iránti fokozott érdeklődés hatására az utóbbi években szívesen ültetik a gyorsan növekvő bodzabokrokat a családi kertekbe is, sőt jelentős területű bodzaültetvények is keletkeztek.

gyujtesre erdemes gyogynovenyek 04

Csalán

A nagy, vagy csípős csalán országszerte elterjedt, nagyon szívós, kellemetlenül erős gyökérzetű, a kertekben nehezen kordában tartható gyomnövény, de a lombozata sokféle betegségben (reuma, köszvény, cukorbaj, hólyaghurut, vesehomok, hajhullás, korpaképződés stb.) szenvedő embertársaink hűséges segítője. Értékén mit sem csökkent az, hogy fullánkszőrrel borított levelei és szára égető, viszkető, de rövid idő alatt elmúló fájdalmat okoz.

gyujtesre erdemes gyogynovenyek 05

A rendelkezésre álló terület nem teszi lehetővé sok további gyógynövény magasztalását, ezért csak megemlítem a keskenylevelű útifű, a levendula, a galagonya, az orbáncfű és a zsúrlófű nevét, amelyeknek ugyancsak van szerepük az emberi egészség megőrzésében.

gyujtesre erdemes gyogynovenyek 06

Befejezésként egy tanács: csak jól, biztonságosan ismert gyógynövényt gyűjtsünk, ügyelve arra, hogy ezzel ne sértsük meg a természet rendjét!

gyujtesre erdemes gyogynovenyek 07