A hazánkban termesztett paprikanövény izgalmas tulajdonságairól és a chili termesztéséről írok.
Az Amerikából (Mexikó és Közép-Amerika) származó paprika a magyar konyha egyik leggyakrabban használt zöldségnövénye. Ez az alapanyaga a paradicsommal, a vöröshagymával és a fűszerpaprikával a nyári-őszi étkezésünk egyik igen gyakori, gyorsan elkészíthető és viszonylag olcsó étkünknek, a lecsónak.
Roppant formagazdag növényfajta: vannak sárgás, piros, zöld, hosszú, hegyes csövű és zömök, paradicsom alakú, vékony és vastag húst fejlesztő fajtái. Lehet, hogy köztudott, de mégis leírom, hogy a piacokon kínált „tévé-paprika” a nevét nem a kedvelt, szórakoztató eszközünktől kapta, hanem azért, mert egyes fajtái tölteni-valóak.
A paprikafélék (Capsicum annuum L.) közé tartozik a nálunk is egyre ismertebbé váló csili-paprika is, amelynek őshazája Közép- és Dél-Amerikában van; itt az aztékok és a maják évezredek óta fűszerezték ezzel az ételeiket.
A paprika igen sokféle fajtáját termesztik, de valamennyi fényes levélkorona között nyitja a fehér virágait és érleli be a piros, fehér és zöld bogyóit, amelyeket nyersen, szárítva, őrölve, vagy más fűszerekkel dúsítva, krém formájában árusítják. Legismertebb a Chipotle Chillies Jalapeno fajta.
A magyar ízlés számára a csili túlságosan, lángolóan erős ízű lehet. Minél kisebb a bogyó, annál csípősebb, minél nagyobb, annál lágyabb zamatú. A csípősséget vízzel nem lehet csökkenteni, mert a hatóanyag (capsaicin) vízben nem, hanem csak zsírban oldható. Sokan azt mondják, tejet vagy alkoholt igyunk, ha a csípést csökkenteni szeretnénk.
A csili termelésével fóliasátorban, vagy növényházban már nálunk is biztató eredményeket értek el.