Előre is elnézést kérek, amiért most egy kis amatőr kánikulai elmélkedés következik!
Napok óta igen meleg van és ezt csak a gyakori záporok enyhítik némileg. Az ilyen napokat kánikulának nevezzük. A kifejezés a XVI. században jelent meg először és a latin canis (kutya) szóból ered: kis kutyát, kutyust jelent, mert ilyen melegben a kutyák is kiöltik a nyelvüket. Az idős és a gyermeki szervezetre különösen veszélyes a kánikulai meleg és a napsütés. A kutyás kifejezést más nyelvek is használják: dog days, canicule, Hundstage stb.
A kánikulát leginkább a szabadban dolgozó kertészek, aratók, kapálók szenvedik meg. A kertészeknek többet kell öntözniük, de ügyelve arra, hogy ez kora reggel, vagy késő délután történjék, amikor a kiöntözött víz lassabban párolog, jobban beszívódik a talajba és a felmelegedett növényeket nem perzseli meg.
De milyen találó a felhőszakadás szó is, amely olyan esőre utal, mintha csak egy kiszakadt vizestömlőből öntenék a felhők vizét.
A magyar köznyelv roppant fürge és találékony a természet jelenségeinek és lényeinek jellemzésében, de olykor a használt kifejezés félreérthető. A sündisznó például egyszerűen sün, a teknősbéka „csak” teknős és a víziló sem ló! És a házi méh, a darázs és a szúnyog sem csíp, hanem szúr! Belenőtt a köznyelvbe a rózsa szó kiterjesztése is; a kövirózsa, a bazsarózsa, a pünkösdi rózsa, a tavirózsa és a tubarózsa csupán névrokonságot visel a valódi rózsával!