Lehullottak a fákról és a bokrokról a levelek, megcsupaszodott a kert és a ház tájéka. Hajnalban dér lepi el a zöld gyepet és befagyott a madáritatóban is a víz. Ez azonban koránt sem jelenti azt, hogy a növények életfunkciói megálltak volna.
Nem, az élettevékenység még időlegesen se szűnik meg, csupán nagyon lelassul a rövid nappalok és a hideg következtében. A fák és bokrok most is lélegeznek, vagyis oxigént vesznek fel és széndioxidot adnak át a környezetüknek. A növények egyes részeinek lélegzése is különböző intenzitású: a rügyek légcseréje a leggyorsabb, ezért őket kell védeni legjobban az olykor előforduló ólmos eső jégbevonatától.
Ez alatt ugyanis a rügyek nem jutnak oxigénhez, megfulladnak és kipállanak, tavasszal nem hajtanak ki. Ezért, ha ólmos eső hullana és emiatt a fák és bokrok vesszőin jégbevonat alakulna ki, akkor óvatos veregetéssel ezt a jégréteget el kell távolítani a növények felületéről.
A fagy csak akkor kezd veszélyt jelenteni a nálunk honos fákra és cserjékre, ha a hőmérséklet tartósan -20 fok alá csökken. Ilyenkor nincs más lehetőségünk, mint bízunk abban, hogy a növények túlélik a téli zimankót!
Néhány, déli származású, de nálunk már évszázadok óta polgárjogot nyert növény azonban fokozott téli védelemre szorul. Ilyen a füge, a gránátalma fája és a rozmaring bokra.
Ezeket vegyük körül levágott vesszőkkel (szőlővenyigével, náddal, napraforgó- és kukoricaszárral), az ágak közét töltsük fel lehullott levelekkel és kötözzük össze az ágakat csinos sátor formájúra. A tearózsa bokrokat és az alacsony művelésű szőlőtőkéket földdel kell felkupacolni, hogy a vesszők tövénél levő - legértékesebb - rügyeket megvédjük a fagy roncsoló hatásától.
